Communio, 2006 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 1-2. szám - A kánai menyegző - Joseph Ratzinger - Lustiger, Jean-Marie - Török József (ford.): Idősebb testvérek: A Nostra Aetate negyvenedik évfordulója Bécs, 2015. október 30.
Idősebb testvérek 87 Jákob az idősebb, Isten szeretetének szabad választása szerint, soha nem vetette meg, sem nem engedte át az elsőszülötti címet. Mert Rebekka nem tudta eltitkolni a fiatalabbat, hogy ő helyettesíthesse az idősebbet. Egy pillanatig el kell időznünk a helyettesítés ezen elméletén és annak következményein. Ez az elmélet nagyon hosszú időn át károsította annak eszméjét, hogy a keresztények az üdvtörténetben megszerezték a választott nép helyét. Gyakorlatilag ez Izrael történelmének és emlékezetének kisajátítása azok kisemmizésével, akik törvényesen letéteményesek. Ennek az elméletnek az alátámasztására nem hiányoztak a zsidóságot terhelő megállapítások. Először is a mindennél kegyetlenebb, felelősség Krisztus haláláért. Ugyanakkor az Egyház mindig vallotta, hogy Krisztus, az Isten báránya, aki a világ bűneit hordozza, és senki ember - mert mindannyian bűnösök vagyunk - nem moshatja kezeit, a római Pontius Pilátus sem. Az evangéliumok, Szent Pál apostol és az egész Újszövetség hangsúlyozza, hogy az egész emberiség felelős az Ő szenvedéséért és haláláért. Amint ezt világosan megerősítette a II. Vatikáni Zsinat a Trienti Zsinat katekizmusa alapján. E teológiai vádaskodás alapján a középkorban és az utána következő századokban termékeny talajra találtak a hagymázas vádaskodások és a rituális vérvádak, stb... Az említett elmélet ellenére a keresztények lelkivilágában egy tényező megingathatatlan: az üdvösség története a zsidó néppel kezdődik. Krisztus mint Ábrahám, mint Dávid fia mutatkozik be. Az Isten által sugalmazott Szentírást a zsidók kapták és adták át. Az Egyház lényegileg soha nem engedett Markion kísértésének, aki Kr.u. a II. században az Újszövetségből ki akarta irtani az Ószövetségnek még az írmagját is. Jóllehet Adolf von Har- nack, a kiemelkedő protestáns és liberális teológus azt írta, hogy „a protestantizmusban kitartani az Ószövetség mint kanonikus dokumentum mellett és annak az Újszövetséggel egyenlő értéket tulajdonítani nem más mint az egyházi és vallási bénultság következménye.” Eltávolítván, elrejtvén vagy kiűzvén a zsidókat, a keresztény népek saját önazonosságuk homogenitását akarták megőrizni. Ám keresztényként nem tudták megtagadni az üdvtörténet folyamatosságát, Izrael történetét kénytelenek voltak sajátjukként elfogadni. Érdekes módon a helyettesítés elmélete, amely az Újszövetségi Szentírás bizonyos helyeinek pontatlan és részrehajló magyarázatán nyugszik, arra volt hivatott, hogy biztosítsa a folyamatosságot, fenntartva a kizárást. Erről a kérdésről, kérem önöket, olvassák el a Pápai Biblikus Bizottság hivatalos állásfoglalását tartalmazó dokumentumot, amely Joseph Ratzinger bíboros irányításával készült, és címe: „A zsidó nép
