Communio, 2006 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 1-2. szám - A kánai menyegző - Joseph Ratzinger - Hildebrand, Dietrich von - Török József (ford.): Verba Christi
66 Dietrich von Hildebrand egybegyűjtötték a születő Egyház élő és szent hagyományából? Nem ezek a szavak voltak az egész liturgia legfénylőbb szavai? Nem ezek a szavak, mondatok voltak az egyházatyák és egyháztanítók életének és gondolatvilágának legtermékenyebb erőforrásai? Mivé vált volna az Egyház, ha Jézus szavait minden nemzedék a maga korának megfelelő stílusúvá alakította volna, például a XVIII. században racionalista terminológiával, a XIX. század elején romantikus stílusban, és így tovább? Az isteni eredetű kinyilatkoztatásban a Jézus üzenetét hordozó szavak is fontosak, amelyek két évezred óta összehasonlíthatatlan szépséggel, természetfölötti sugárzással ragyognak, időtlenek és örökké időszerűek, és erejüket semmi nem gyöngíti. Kétezer éves történelem nem bizonyította eléggé a Szentírás kimeríthetetlen gazdagságát, nemcsak tartalmában, hanem nyelvében is? Máshoz nem fogható stílusát nem őrizték egyaránt a protestáns és az ortodox egyházak? Nem lenne fontos az a tény, hogy Krisztus üzenete egyszerre vonzza az embereket tartalmával és formájával - amely oly távol van az evilág állandóan változó szellemi légkörétől - a természetfölötti világ, Isten világa felé? Alapvető tévedés azt hinni, hogy az isteni üzenetet profán csomagolásban szükséges felajánlani, mert a hívek azt csak ebben a formában tudják életükbe szervesen integrálni. A liturgia, ezzel ellentétben, teljes egészében azon az alapelven nyugszik, hogy az istentisztelet misztériumait olyan formában kell bemutatni, amely a lehető legteljesebb mértékben tükrözi azok szakrális jellegét. Márpedig manapság komoly törekvésnek lehetünk tanúi, miszerint az újszövetségi Szentírás az utca emberének - hogy ne mondjuk, közönséges - nyelvére legyen lefordítva. Ez azonban - megismételjük - súlyos tévedés. Azt jelentené, hogy feledésbe merül: Krisztus teljesen ember és teljesen Isten, következésképpen embersége is szent, mert ő Isten és ember, személyének egységében. Ezért emberségéből is kimondhatatlan szentség árad, és ez hitünk alapja, Isten epifániája Jézusban olyan mély benyomást gyakorolt az apostolokra, hogy relictis omnibus, mindent elhagyva követték őt. Krisztusnak ez a szent embersége - ami fölötte van valamennyi, emberek alkotta eszmén - vezet el bennünket arra, hogy őt mint Istenembert imádjuk. Krisztus szavait triviális és hétköznapi formába öltöztetni: nem más, mint az ő képmásának lerombolása a hívők lelkében, és ezáltal hitük veszélyeztetése. Amikor a próféták hozzánk valamennyien ünnepélyes hangon szólnak, amikor Szent Pál, Szent Péter vagy Szent János levelei a keresztény kinyilatkoztatást nemes és magasztos formában adják tovább, jogos megkérdezni, vajon milyen bizarr logika sugallta egyeseknek az Amen, amen dico
