Communio, 2006 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 1-2. szám - A kánai menyegző - Joseph Ratzinger - Bourgeois, Daniel - Török József (ford.): A napkeleti bölcsek a kánai menyegzőre sietnek
50 Daniel Bourgeois lis alkalmazás csapdájába cinkosan-cinikusan, amint azt az Egyház szemére vetették gyakran. Az Egyház átvehette a pogány vallásosság egyes elemeit, új tartalommal töltve meg azokat. A liturgia további fejlődése meg fogja mutatni, hogy ez a magatartás a keresztény közösségek életében gyakran hozott hasznot és felszabadított további erőket: a húsvéti tűz, a hamu szimbolikájának a bevezetése, a kereszt és a szenvedés misztériumának bizonyos új ráolvasása a római hadseregek győzelmi rítusainak (a labarum, a Vexilla regis himnusz) fényében ugyanebből a törekvésből származnak. Fölhasználni a környező pogányság vagy a természeti vallások elemeit, megadni nekik a teljes értelmet, amivel önmagukban nem rendelkeztek, ám beolvasztásuk (integration) a liturgikus együttesbe az új értelmet föltárja és szerencsésen kitágítva megemeli, ez a praeparatio evangelica szép és mélyen átgondolt működtetése. A földközi-tengeri világ másik végében, Alexandria városában, az ókori kultúra másik fővárosában hasonló liturgikus jelenségnek lehetünk tanúi. Itt már időtlen idők óta ünnepeltek egy napfordulót, de annak választott időpontja: január 6. Ez a nagyon ősi napkultusz különböző keleti vallási hagyományokban gyökerezett, nevezetesen az egyiptomiakban. Alexandiai Kelemen említi, hogy Baszilidész tanítványai, az alexandriai gnosztikusok már 120-140 között Jézus keresztségét ünnepelték, egész éjszaka olvasták a Szentírást, és „szerintük - pontosít Kelemen - Tiberius császár uralkodásának 15. évében, Tubi hónap 11. vagy 15. napján történt Jézus keresztsége.” Ez az időpont megfelel január 6-ának vagy 10-ének. A gnosztikusok számára a „megtestesülés” a keresztségkor történt, és nem Jézus születésekor. Egyiptom keresztény közösségei késlekedés nélkül kisajátították ezt a dátumot és a szoláris ritmus megújulásának szimbólumát az Úr e világban történt születésének és megmutatkozásának ünnepléséhez. Az ünnep olyan sikerre talált, hogy Galliában 361-ben följegyezték: die quam celebrantes mense januario christiani Epiphania dictitant.2 Vagyis ennek az ünnepnek a sajátosan keresztény hagyománya Keleten és főként Egyiptomban jó pár nemzedékkel előbb meggyökerezett. Natale a születés évfordulóját jelenti és ekkortájt szokás volt a vértanúk égi születését e szóval jelölni, de a császári udvari rendtartás szintén használta: a császár hatalomra jutásának vagy apotheózisának az évfordulóját is jelölhette. Ennek a kifejezésnek az alkalmazása Krisztus születésére tehát 2 .Január havának napján, amikor a keresztények azt az ünnepet ülik, amelyet epifániának neveznek.” Idézet Ammianus Marcellinus: Rerűm Gestarum XXI. 2.5. Ez utalás a Julianus Apos- tata alatt a Galliában 361-ben történtekre.
