Communio, 2006 (14. évfolyam, 1-4. szám)

2006 / 3-4. szám - Hittan az iskolában - Sport - Cordes, Paul Josef - Szax László (ford.): Don Luigi Giussani: az újraevangelizálás egyik főszereplője

182

Paul Josef Cordes

kifogásolták, hogy a Vatikánba látogatásuk alkalmával csak „öreg köveket” láttak fiatal arcok helyett. Rajtuk akartunk segíteni. Ehhez természetesen szükséges volt fiatal önkéntes segítőkre, ígyhát megszólítottuk az új mozgalmakat. Fiatal tagjaik hónapokig áldoztak napi néhány órát arra, hogy megtöltsék élettel az újonnan berendezett helyet.

Németként, illetve a legújabb kori olasz egyháztörténelem ismeretének híján, egyre kevésbé értettem, hogy a lelkipásztorok miért nem fogadják mindenhol kitárt karokkal ezeket a csoportokat és hogy az egyházmegyék miért nem engednek több teret ennek a feltörő életerőnek, hogy megmutathassa, milyen jó erők lakoznak benne. Néha meglepődtem azokon az adminisztratív eljárásokon is, melyekkel megnehezítették sorsukat, visszariasztották őket. A Szentatyával való személyes találkozásomnak köszönhetően már akkor tudtam, hogy a legfőbb lelkipásztor sokat vár a közösségtől az új- raevangelizálás területén. Ezért nem riadtam vissza, hogy szószólójuk legyek és ehhez felhasználjam alelnöki posztomat is a Laikusok Pápai Tanácsában.

Végül 1982-ben, egy utolsó egyeztetés után a „Communio e Liberazione” „testvériség” és mozgalom elnyerte az Apostoli Széktől a pápai elismerést.

AZ 1987-ES RÓMAI PÜSPÖKI SZINÓDUS

De a pápai megerősítés még egyáltalán nem jelentette azt, hogy a közösséget a világegyházban mindenhol elfogadják. Az Egyházon belüli általános ellenállás az új mozgalmakkal szemben néhány helyen évekig is eltartott. Valószínűleg a kezdés ügyetlenségén múlott a dolog. A kedvezőtlen „széljárással” is magyarázható, mely mindig az előrelépni akaróval szembe fúj. Kezdetben ugyanezt élték meg a kolduló rendek, a jezsuiták és sok más rendalapító is. Mindez összefügghet a II Vatikáni Zsinat megkurtított értelmezésével is. Olyannyira hangsúlyozták az egyházmegyék és részegyházak szerepét, hogy néhány helyen nem volt világos ezek helyes betagozódása a világegyházba, illetve a püspöki és a pápai hivatal egymáshoz való viszonya. A helyi egyházak és az egyetemes Egyház közötti ellentét a primátus elsődlegességét igényelte. A megújító mozgalmak esetében megismétlődött az egyháztörténelemből már ismert jelenség. Ha egy kanonikusán megerősített apostoli kezdeményezés az egyházi áramlatoknak köszönhetően megjelenik egy helyi egyházban, de nem tudja megnyerni magának a püspököt és a klérust, akkor a pápai elismerés sem védi meg a lejáratástól. Nyilván emiatt az ok miatt látta II. János Pál szükségszerűnek 1987 szeptemberében, hogy teoló-