Communio, 2003-2004 (11-12. évfolyam, 1-4. szám)
2003-2004 / 1-4. összevont szám - Az öröm - Török József: A képtisztelet történetének fontosabb állomásai
A KÉPTISZTELET TÖRTÉNETE 61 két tett a szent helyek látogathatósága végett s ezzel fölértékelődtek a latin Európában lévő zarándokhelyek. Róma mellett Santiago de Compostela vonzotta a legtöbb zarándokot, azonban a helyi egyházakban eltemetett, szentté avatott püspökök, apátok sírjaihoz a 10-11. században egyre többen zarándokoltak. A szentek földi maradványait díszes ereklyetartókban őrizték, legtöbbször nemesfémből készült kisméretű koporsó-félében, amelynek oldalfalai, teteje a szent ábrázolásával ékeskedett. Az oltár mögött volt a helyük, olyan magasságban, hogy mindenki jól láthassa a templom kincseit. Az egyházi év nagy ünnepein tartott körmeneteken az ereklyetartókat körbehor- dozták, a helyi közösség védőszentje a szó szoros értelmében ellátta védelmező szerepét; a körmenettel a templom terének szakralitása kiáradt a külső térbe, mintegy azt is szakralizálva. Ahol a templomok nem rendelkeztek olyan jelentősebb ereklyékkel, amelyek vonzották volna a zarándokokat, az egyháziak igyekeztek szerezni, elsősorban a Szentföldről, vagy Rómából. Kelet nagy ereklyegyűjtő központja Konstantinápoly volt, onnan is számos ereklye került át nyugatra. A legkedveltebbek azok a ruhadarabok voltak, amelyeket Jézus vagy Szűz Mária viselt, legalábbis a jámbor hagyomány szerint. Az üdvtörténeti személyek ábrázolása természetszerűleg csatlakozott az ereklyetisztelethez, s azok két vagy három dimenziós kegyelemképek, amelyeknél rendkívüli dolgok, illetve imameghallgatások történtek, gyorsan elhíresültek, s vonzották a zarándokok ezreit. A kegyelemképen - amelyet a 19. század derekán váltott föl a magyar nyelvben a kegykép - képet és szobrot egyaránt lehetett érteni.24/a 24/a Barna Gábor: Kegykép. In: Katolikus lexikon, VI. Bp., 2001. 436-437.
