Communio, 2003-2004 (11-12. évfolyam, 1-4. szám)

2003-2004 / 1-4. összevont szám - Az öröm - Pfeiffer, Heinrich - Füzes Ádám (ford.): Krisztus teológiai ábrázolásának alapvető pontjai

42

Heinrich PFEIFFER

len használatát akár szimbólumként is fölfoghatjuk. Egy istennek vagy egy isteni erőnek nincs oroszlán vagy sas feje, de az isteni erők, amelyekhez ezeket a fejeket társítom, megjelenhetnek ezekben a képmásokban.

Az egyiptomi, indiai és közép-amerikai istenségek képmásai szörnyűek a mi érzékenységünk számára, szoros értelemben nem is isteniek, jóllehet a vallásos ember szemében viszonyítási pontnak számítanak, aki szíve mélyén mindig egyedüli, egyetlen istent áhít és keres, hogy őt imádhassa.

Amikor egy jámbor muzulmán Allah sok nevéről elmélkedik, akkor tulajdonképpen felcseréli vallásosságában a tökéletlen képmásokat a tökéletlen szavakra. O is csak azt tudja mondani, hogy Isten irgalmas vagy igazságos, másként mint az ember. Allah nevén meditálva egyre nyilvánvalóbbá válik a szavak közvetítő szerepe. Azonban a görögök voltak az elsők, akik helyesen alkalmazták a képmásokat a vallási életben, eszményítve az egyedi emberi természetet.

Apollótól Buddháig

Nagy Sándor hadjáratának hála, a görög kultúra elért egészen Indiáig, magával hordozva az emberi test plasztikus és ugyanakkor eszményi ábrázolásának képességét. A fény fiatal istene, Apolló, a buddhistáknál alapító mesterük, Gautama alakjává alakult át.

Buddha alakjában megőrződött a fénykoszorű és a már-már nőies hajkorona a IV. század végéről, amelyet Ushnisa, a megvilágosodás jeleként magyaráztak és alakítottak át.

Buddha eredetileg nem isten, de az első buddhista tan szerint mindaz, aki elérte a megvilágosodást, nagyobb lett bármely vallás vagy kultúra panteonjának minden istenénél. De Buddha