Communio, 2003-2004 (11-12. évfolyam, 1-4. szám)

2003-2004 / 1-4. összevont szám - Az öröm - Simonis, Adrianus - Füzes Ádám (ford.): A zene és az öröm

A ZENE ÉS AZ ÖRÖM

25

képe és az ember imája közötti különbség zenei ábrázolása elkeseredetté válik), megnyílik a Lacrimosa. Hosszú, lassú rész, tele szomorúsággal, amely az ember bűneinek és végességének tudatából születik. Szomorúság, amely fájdalommá válik (iudi- candus homo reus), hogy aztán hirtelen kérdéssé váljék: huic ergo parce Deus. Pontosan ennek az embernek, a bűnösnek bocsáss meg, Isten! A huic ergo éles kiáltás, a parce Deus könyörgés. És Mozart itt éri el zenéjének és hitének szívét: minden megbékél az olvadóan lágy Pie Jesu Domine ben. Nem elég annak tudata, hogy a bíró Isten „ingyenesen” megbocsát, szükség van a bocsánat kézzel fogható, testi tapasztalatára: a zenei csúcspont nem Deus, hanem Jesu Domine, Isten, aki emberré lett, hogy üdvözítse az embert és megváltsa a saját rosz- szaságából. Erős és közvetlen utalás van Krisztus életének utolsó óráira, János evangéliumának 14-17. fejezeteire, amelyek leírják Jézus valódi végakaratát. Ego sum uia, ueritas et vita: a kinyilatkoztatás befejezett, ez pedig azért történt, hogy „az én örömöm bennetek legyen, és a ti örömötök teljes legyen”.

A megbocsátás testi tapasztalat (mert az egyetlen feltétel, hogy valódi tapasztalat legyen, melynek alternatívája az álom, a kitalált jövő), amint a Fons pietatistól kapott derű és az öröm is az.

Nem véletlen, hogy a megtestesülés a kulcspontja Mozart minden szakrális alkotásának. Mekkora távolság választja el az éles Kyrie Eleisont a lágy Christe Eleison tói a K 427. C-moll nagymisében, és milyen döbbenetesen meghatóan tárul fel az Et incarnatus est ex Maria Virgine et Homo factus est-ben az egyébként befejezetlen Credo! Olyan magatartás ez, amely gyakorlatilag minden miséjében megtalálható a Spatzenmesse- től a Krönungsmesseig, a Dominicustói a K 258. és 262. miséig.