Communio, 2002 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 2. szám - Misztériumaidban Téged talállak - Casel, Odo - Dobszay László (ford.): A liturgikus ünneplésről
28 Odo CASEL OSB lenné válik.(*) A mártírok azonban nem a maguk erejéből győzedelmeskedtek, hanem mint Krisztusnak, a vértanúk fejének (caput martyrum) tagjai. így tehát nem egy önálló ünnep-misztériumot ünnepiünk ilyenkor, hanem a vértanúk szenvedését mint Krisztus misztériumának egy részét ünnepeljük. Ezért csúcspontja a mártírünnepeknek is az Eucha- risztia. A misekánonban ma is (ti. a „római misekánonban” - a ford, megjegyzése) díszhelyet foglalnak el a vértanúk: ők az Úr keresztfájának törzsökéből kihajtott sarjadékok. És ez a gondolat is nagyon termékenynek bizonyult. Amikor a 4. században a mártírok kora véget ért, mintha válság fenyegetett volna. Az ősegyházban a vértanúkat tekintették Krisztus tökéletes tanítványainak. Mit állítsunk most ezen eszmény helyébe? Mindenekelőtt a szerzetesség segített legyőzni a nehézséget, hiszen feladata éppen az volt az Egyházban, hogy a mártírium őskeresztény szellemét, lelkületét és az Istennek szentelt szüzességet az új korba átültesse, új eszközökkel életben tartsa. A „hitvallás” (confessio) eszménye már a 4. század előtt megvolt, s ezt most átvitték a pusztába vonuló aszkétákra. Akik 0 Erre bizonyítékok a római liturgikus szövegekből: Jahrbuch für Liturgiewissenschaft 2 (1922) 24. oldaltól. Egyik kritikusom e sokszoros tanúbizonyságot rövid úton félrelökte azzal a megjegyzéssel, hogy a vértanúk ünnepe „nem több, mint puszta emléknap, vértanúságuk bármiféle valós vagy akár csak szimbolikus megújulása nélkül”. Ezzel a kritikus csak azt mutatja, hogy ő a liturgia lényegét félreérti, és egy modern felfogásból kiindulva nem lát különbséget a profán és a liturgikus ünnepnap között. Már ez a megfogalmazás: „bármiféle valós vagy akár csak szimbolikus megújulása” igen félreérthető, hiszen az ókeresztény liturgia számára e fogalmak sohasem zárták ki egymást. Ha pedig valaki a mise misztériumát nem egy örökös jelenlétnek, hanem „helyesebben a megváltásmű mindig visszatérő jelenlétének” nevezi, akkor vagy egy homályos szóval cseréli ki a világos kifejezést (hiszen a „jelenlét” nem ismétlődik, hanem megmarad), vagy olyan benyomást kelt, mintha minden realitás nélküli, szubjektív felidézést, puszta visszaemlékezést ismerne el csupán. Márpedig a mise nem az!
