Communio, 2002 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 2. szám - Misztériumaidban Téged talállak - Casel, Odo - Dobszay László (ford.): A liturgikus ünneplésről

A LITURGIKUS ÜNNEPLÉSRŐL

21

nem bélyegez meg a fáradság. Az otium (görögül: scholé) nem henyélés, hanem a lélek szabad odaadása egy magasabb régióba emelkedő életérzésnek. Az ember szívesen kezd az ünnepnapon játékba, annak alacsonyabb vagy magasabb rendű formáiba, játékba, melynek nincs hasznossági célja, de annál inkább van értelme. Az alacso- nyabbrendű játékban az ember örömtelién működteti saját erejét; a magasabb rendűekben pedig bepillant a világ mélységeibe, mintegy leutánozva visszatükrözi a kozmosznak és a léleknek titkait. így az ünnep az ember számára a magasabb célokra és gondolatokra való ráeszmélés napjává válik, alkalom arra, hogy szemünket a múlandóktól felemeljük a maradandó, örök javakra. Az örökkévaló visszfénye tölti el a lelket; az ünnepi hangulatból, az emelkedett életérzésből és az elmélyedésből öröm származik. A festiuitas eredetileg örvendezést jelent. Az ünnepnapon nyert új erő tovább működik a mindennapokban. A fárasztó munka erőt merít az elmúlt ünnepnap öröméből, de ugyanígy a következő ünnepre való várakozásból is. így tehát az ünnepnek, magasabb értelemben, gyakorlati haszna is van.

Még a modern materialistának is ez az alaptétele: nehéz hét - vidám ünnep. Persze az ő öröme és életkedve leragad a tisztán anyagiaknál. A lelkileg emelkedettebb, de nem vallásos ember is ünnepel, bár profán módon. O az élet felfokozását keresi, egy olyan felszabadulást, mely a szellemet is kielégíti. A testi lazítás és felfrissülés helyét nála az intellektuális vagy esztétikai felemelkedés foglalja el. Szívesen keresi a szépségben rejlő értéket: a zene, a szín-