Communio, 2001 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 1. szám - Szentháromság és Egyház - Ruspi, Walther - Mohos Gábor (ford.): A kilencedik és a tizedik parancs

28

Walther Ruspi

amelyek nem értelem szerint valók, és amelyek nincsenek az Isten által megszabott határok között” (10. sz.).

Isten parancsa kétségtelen értéket hordoz a lelkiéletre vonatkozóan:

„Ezzel a Törvénnyel, amely előírja, hogy ne legyenek tisztátalan vágyaink, Isten gondoskodott arról, hogy a szenvedély ösztökéi, amelyek mindenféle káros tevékenységre ingerelnek, a Törvény erejétől mintegy csillapítva veszítsenek kicsit hevességükből, és így, ezeknek a szenvedélyeknek a kellemetlenségétől megszabadulva, több időnk legyen azokkal a számos és nagyon súlyos vallási és jámborsági kötelességeinkkel foglalkozni, amelyekkel Istennek tartozunk” (4. sz.).

Feltéve a kérdést e két parancsolat elfogadásának reális szükségletére vonatkozólag a Katekizmus válasza két szinten mozog: az első szerint olyan parancsról van szó, amely ki akarja teljesíteni Isten tanítását, hogy világosabbá és radikálisabbá tegye; a második szerint egy olyan magasabb szintű közjóhoz nyújt támogatást, amely túlmutat a törvény anyagiasságán.

„Ez a két parancsolat kétszeresen szükséges. Egyrészt kiegészíti a hatodik és a hetedik parancs anyagát, noha a természetes ész bizonyos fényénél világos, hogy a házasságtörés tilalmával a más felesége utáni vágy is tiltott (mivel ha megengedett lenne vágyakozni utána, egyben megengedett lenne birtokolni is)...

Másrészt ezek megkülönböztetett módon és részletesen tiltanak bizonyos dolgokat, amelyek a hatodik és a hetedik parancsban nem voltak különösen tiltva. így például míg a hetedik parancs azt tiltja meg, hogy valaki igazságtalanul vágyakozzon más javaira, vagy megkísérelje azt elvenni, addig ez tilalmazza,