Communio, 2001 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 2. szám - A liturgia lelke - Reale, Giovanni - Török Csaba (ford.): Az ember hite és természete a kultúrák között

AZ EMBER HITE ÉS TERMÉSZETE A KULTÚRÁK FÖLÖTT

65

Levonva a következtetéseket: Szókratésztől kezdve a teljes gyönyörű szép gondolat a delfi templom bejáratán lévő híres maxima elmélyítéséből született: „Ismerd meg önmagad!”

„A legteljesebb módon arról van szó, hogy Isten felé kell fordulnunk, hogy köszöntsük őt. Kiejteni ezt a szót annyit jelent, mint már belehelyezkedni az isteni intelligenciába.

Önmagunk elfogadásának aktusában az Isten ezen a helyen hozzánk fordul, ezzel az intéssel: »Ismerd meg önmagad!«, amely jóval többet ér, mint az, hogy »Üdv!«.

Mi cserébe megváltjuk az Istennek. »Te vagy«. így ejtjük ki a pontos, igazmondó nevet, amely egyedül csak az övé. Igazság szerint nekünk, embereknek szorosan véve nem jár ki a lét. .A természet teljességgel halandó. És közben, minthogy a születés és halál között van, csak a lét egy elhaló és erőtlen fantazmáját ajánlja fel nekünk.

Amennyiben elmédet a természet megragadására állítod be, olyan vagy, mintha a vizet markolnád meg.”

Az „Ismerd meg önmagad!” olyan, mint egy válasz: íme, én az vagyok, aki elmúlik, te az vagy, aki van.

Hadd idézzem fel Kirkegaard egy mondatát: „Ha a mai ember minden készületlenségével. elbizakodottságával és gőgjével, amelyben azt hiszi, képes bármit megtenni, szemügyre venné ezt a kapcsolatot (vagy, te vagy), az igen nehéz dolog lenne, ugyanis sokan makacskodnak, s nem lépnek kapcsolatba Istennel, mert akkor semminek éreznék magukat.”

A görög népnek nem volt közbenjárója, nekünk van, Krisztus. A kétezredik év emberének éppen ez a feladata: megoldani önmagát, anélkül, hogy elfutna az elől, aki ő tulajdonképpen. Krisztus megtanította ezt nekünk, amikor vállára vette a halált és a szenvedést, hogy legyőzze mindkettőt.

Fordította: Török Csaba