Communio, 2001 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 2. szám - A liturgia lelke - Reale, Giovanni - Török Csaba (ford.): Az ember hite és természete a kultúrák között
62 Giovanni Reale Éváról beszélni. Olmi lenyűgözően intelligens módon, egy hasonlattal válaszolt: „Ahonnan én származom, ott azt mondják, hogy az újszülött az angyalokra mosolyog, a tudomány ellenben azt mondja, hogy ez a korai mosoly az arcizmok akaratlan kölcsönhatása. Személy szerint inkább szeretem úgy gondolni, hogy a mosoly valóban az angyalok felé fordul. ” Ez a hasonlat jelenti a választ a dolgok értelmére vonatkozólag, amely teljességgel meghaladja a tudományos-technológiai kategóriákat, ahogyan azt Lerner kimutatta, megcáfolva az ősrobbanást. A szcientisztikus ideológia a problémák és megoldások teljességének tudományos kategóriákba való belekényszerítésére való irányulás: a kétezredik év emberére vár a feladat, hogy megszabaduljon ettől. Az utolsó pont egy alapvető tényezőre vonatkozik: nem az gyakorol rám mély benyomást, amikor azt mondják, hogy az ember egy sejtekből álló kupac - ez egy válasz -, hanem amikor a gyermekek azt válaszolják, hogy nem érdekli őket, ki vagyok, honnan jövök és hová megyek, hanem csak örvendek a pillanatnak. Az ember eredetéről való gondolkodás, az az utáni kutakodás irányába való teljes bezárkózás ez. Wojtyla, nem a Pápa, egy szövegétől indulok el ismét, amely könyvéből, a Személy lenni-ből való, amelyet nehéz stílusa ellenére ajánlok önöknek. Az ő álláspontja egy tomizmusba torkolló realisztikus fenomenológia. Nagyon adatszerű és ezért nehéz olvasmány, ám nagyon szép szakaszok is vannak benne; ebből szeretnék önöknek idézni: „Az ókoriak azt mondták, hogy a filozófia a csodából született. Arisztotelész a Metafizika elején Platóntól vette át ezt a felfogást, egyenesen a Csodatevő fogalmát, amely a csodát adja. ”
