Communio, 2001 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 2. szám - A liturgia lelke - Dobszay László: Korunk egyházzenei problémái: magyar tükörben
KORUNK EGYHÁZZENEI PROBLÉMÁI: MAGYAR TÜKÖRBEN 23 A szó eredeti értelmében vett liturgikus zene visszaszorult a liturgikus múzeumba: fesztiválok, tanfolyamok, „gregorián napok” és hasonló rendezvények protokollárus megnyilvánulásaivá vált. II. A zsinatra való első magyarországi reakció Magyarország is e második úton indult el, még hozzá elsők között: a magyar püspöki kar a ősi magyar hagyományokra hivatkozva kérte, hogy a három évtizeddel korábban megalkotott népénekeskönyv tételeit Róma en bloc ismerje el quasi- liturgikus dallamtárként, s a kérésre meg is kapta a pecsétet. Minthogy ez még az új misekönyv megjelenése előtt történt, nem zárhatjuk ki, hogy maga is hozzájárult a misekönyv cantus aptus formulájának létrejöttéhez. Az engedmény kieszközlésének motívuma azonban itt nem az előző fejezetben bemutatott antropológiai érvelés volt, hanem egyszerűen az inertia, mely téves információkra alapított érvekben keresett igazolást. Alább látni fogjuk, mennyire valós vagy nem az ősi magyar hagyományra való hivatkozás. Talán sokkal igazabb lett a középeurópai barokk megszokásra hivatkozni, arra, aminek részben éppen ellenében született meg a 19-20. századi liturgikus mozgalom. A liturgia apostolai korábban azon keseregtek, hogy miközben a pap a legszebb liturgikus énekszövegeket suttogja az oltárnál, a nép attól egészen idegen énekeket énekel, s azt javasolták, hogy a népet minden eszközzel vezessük be abba a liturgiába, amit a pap az oltárnál suttog. Ezzel szemben most az „idegen ének” vált legálissá úgy, hogy immár a pap suttogása (mint- egy figyelmeztető jel) sem őrzi az eredeti liturgikus tartalmat. Túl azon, hogy a kérelem igazából ellentámadás volt a liturgikus reform szelleme ellen (bármennyire is a liturgikus reform
