Communio, 2000 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 2. szám - Az erősség erénye - Bouyer, Louis - Füzes Ádám (ford.): A bizánci templomok
18 Louis Bouyer alkalmas az eucharisztia megünneplésére. Először is a két oszlopsor úgy osztotta fel a teret, hogy csak a főhajó volt alkalmas arra, hogy az egész gyülekezetei befogadhassa, az oldalhajók csak a közlekedést szolgálták, vagy pedig három elkülönített csoportra osztották a jelenlévőket, ami csak az egyiknek engedte meg ténylegesen a részvételt, azt is csak nagyon korlátozott mértékben. A nagy bazilikákban aztán egy kettős kereszthajót raktak az apszis és az épület fő része közé, amely még tovább élezte a helyzetet: amennyiben a szélső kereszthajókat is használták, akkor már nem három, hanem egyenesen öt egymástól elkülönített és elválasztott csoportosulás próbált együtt imádkozni, nem számolva az apszisban lévő papságot. Amikor pedig csak a főhajót használták, a nagy templomokban ennek hosszúsága jelentősen megnehezítette a nyugati felén helyet foglalók számára a részvételt az imádságban és az olvasmányokban. Az eucharisztia liturgiája alatt pedig, akármilyen is volt az oltár elhelyezése, a részvétel gyakorlatilag az elle- hetetlenedés felé tartott. Nyilvánvalóan ezért voltak a nők azok, akiknél kevesebb részvétellel is megelégedtek, hogy erre a gyötrelmes helyre kerültek. Mindezeket a lényegbe vágó kellemetlenségeket egyszerre elsöpörték azzal, hogy a hosszú, három vagy több részre osztott bazilikát négyzet alapú épülettel helyettesítették, mindenféle oszlop nélkül. A béma a frigyládával, a felolvasóállványok, a püspök és a papok székei könnyedén helyet találtak az épület közepén, a kör alakú kupola alatt, sőt ez tágasabb lett, anélkül, hogy a körülálló hívek számára akadályt képezett volna. Most már helyettesíteni lehetett a távoli kis apszist egy nagyobbal, amelyben az oltár láthatóbb és nagyobb mértékben hozzáférhető lett a hívek számára is. Fontosságát minden cibóriumnál jobban kiemelte a félkupola. Ez a félkupola a négyszög másik három oldalán lévővel együtt vett részt továbbá az egész épület egyensúlyának megerősítésében is. A nyugati