Communio, 1999 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 1. szám - Az Atya éve - Simoens, Yves - Török József (ford.): Izrael Ura és Jézus Krisztus Atyja

IZRAEL URA ÉS JÉZUS KRISZTUS ATYJA

59

Ugyanez az alapmagatartás a beszéd végén is:

„Ámde azt a napot és azt az órát senki sem ismeri, a mennybéli angyalok sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya” (Mk 13,32).

Itt az Atya megnevezésre kerül mint akitől a Fiú az üdvösség konkrétumait kapja, és ez az üdvösség csakis az ő testén keresztül megközelíthető. Csakis róla lehet és van szó az utolsó vacsora előtti beszédben:

„Olyan keserves idők jönnek, amilyenek még nem voltak ezen az Isten teremtette világon mindmáig és nem is lesznek. Ha az Úr meg nem rövidítené azokat a napokat, egyetlen ember sem menekülne meg. De a választottak kedvéért, akiket ő választott ki, megrövidülnek azok a napok. Akkor, ha valaki azt mondja: Nézd itt a Krisztus, vagy amott! - ne higgyétek. Föllépnek ugyanis hamis krisztusok és hamis próféták, jeleket és csodákat művelnek, hogy még a választottakat is tévedésbe ejtsék, ha lehetséges volna. Vigyázzatok, előre megmondtam mindent” (Mk 13,20-23).

Ennek az eseménynek csakis Krisztus halálának gazdagsága felel meg, lehetetlen összetéveszteni a templom 70-es lerombolásával vagy a világvégével. Ez az az esemény, amelyen áll és bukik a történelem értelme és minden ember üdvössége. Ezt az eseményt - amely róla beszél, sőt amely ő maga üdvözítő tettének teljességében - Jézus kapja attól, aki itt Úrként került megjelölésre. A teremtéstől az utolsó ítéletig terjedő idő egybefoglalása a Fiú fiúi tette az Atya atyai tettében. Az Úr e kettő kapcsolódásakor mutatkozik meg, amely valójában csak egyet alkot. S mindez a mi üdvösségünkért: hogy mi részesedjünk ebből az egyetlen és bonyolult cselekedetből, ily módon és nem másként bevezettetve a Fiú fiúságába és az Atya atyaságába. Ez Isten termékenysége és a miénk mint megmentetteké. A Fiúnak nincs szüksége emberi kapcsolatra termékenysége kibontakoztatásában, mert az egyúttal és teljes egészében az Atyáé. A tanítványait pedig elvezeti - anélkül, hogy bárkit is aláértékelne és főként nem a házasságot! (vö. Mk 10,6-8) - arra az analóg termékenységre, amely a feltámadásba vetett reményre (Mk 12,25) megy vissza. Tehát tanúi lehetünk a Makkabeusok második könyvének hetedik fejezetében foglaltak végső következményeinek.