Communio, 1999 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 1. szám - Az Atya éve - Simoens, Yves - Török József (ford.): Izrael Ura és Jézus Krisztus Atyja
50 Yves SIMOENS Izrael Ura és Jézus Krisztus Atyja A jelenlegi, Krisztusra összpontosító vizsgálódás mint kiindulási pontot, előnyben részesíti Jézus halálának eseményét. Következésképpen, főként Jézus életének végét veszi alapul, eszkatológikus szemléletben. Innen származik az Atya és Fiú közötti kapcsolat tanulmányozásának elsődlegessége. A Fiú szeretet-halála fölfedi az Atyához fűződő kapcsolatát. A Fiú övéi javára lemondott életéről az Atya iránti legteljesebb bizalomban. Az Atya ugyanekkor szintén megvált teljes terjedelemben attól a mindenhatóságától, amelyet az emberek neki tulajdonítanak, s amelyet ő birtokol. Ettől a haláltól kezdve a pozitív következtetéseket két irányban lehetséges kibontani, amelyek egymást egyáltalán nem zárják ki, ugyanakkor különböző valóságokra támaszkodnak. A kereszt teológiája a dicsőség teológiájában kiteljesülhet. A Fiú halála belépett az élet teljességébe. Ebben az esetben a föltámadás dimenziója az, ami kibontakozik. Ám a kereszt teológiája beletorkollhat a Lélekről szóló teológiába is. Szent János evangélista szerint a halál cselekedetekor Jézus „kilehelte lelkét-Lelkét” (Jn 19,30). Ebből a szempontból az Egyház, mint Krisztus teste, amelyet a Föltámadott élete lelkesít, még fontosabbá válik. Ezek a főbb irányvonalak azonban lényegi hiánytól szenvednek: az eredettel nem történt számvetés. Miként lehet rátalálni arra a végpontnál, ami nem lenne jelen kezdettől fogva? Főként az Atyával kapcsolatos vizsgálódások esetében ezt a hiányt a négy evangélista kiküszöböli, amikor Jézus rendkívüli eredetére mindegyik ugyanolyan módon hivatkozik. Jézus életének vége sem redukálható halálára vagy a sírbatételére, úgy létének kezdetét sem lehet a házastársi együttlét gyümölcseként értékelni. Ez a korreláció egyedül és kizárólagosan csak rá jellemző és az Ószövetség hagyományaiból ered.
