Communio, 1999 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 1. szám - Az Atya éve - Ratzinger, Joseph - Rokay Zoltán (ford.): Hit és filozófia
HIT ÉS FILOZÓFIA 47 alapvető válságával szembesülünk, és az, hogy a teológia nem leli honját a hazában, az csak a lét fundamentális dilemmájának kifejezésre jutása, amelybe a pozitivista diadalmenet által keveredett az emberi gondolkodás. A pozitívizmus, az egzakt tudományos módszer rendkívül hasznos, sőt az egyre inkább fejlődő emberiség problémáinak megoldása szempontjából nélkülözhetetlen. De a pozitívizmus mint világnézet elviselhetetlen, és az ember végét jelenti. Ilyen tekintetben az Isten-kérdés nem egy letűnt világ hiábavaló kísérletét jelenti, amely ideje lejárta ellenére életben akarja magát tartani, hanem mint tudatunkba hatoló ösztöke, amely arra kényszerít, hogy ismét keressük önmagunkat, és hogy továbbra is kiszolgáltassuk az emberi lény teljes igényének, akit nem lehet redukálni a kalkulálás nyelvére. Wittgenstein mondása (amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell) amellyel győzedelmeskedő józansággal zárja a Tractatus- logico-philosophicusát, csak látszólag logikus. A Logosz ugyanis, az ember értelme tovább terjed mint a formális logika. Éppen a kimondhatatlanról kell az embernek beszélnie, ha önmagáról akar beszélni. Éppen a nemkiszámíthatóról kel! elgondolkodnia annak érdekében, hogy gondolkodása érintse a tulajdonképpen emberi területet. Ludwig von Ficker kifinomult érzékről tett tanúságot, amikor visszautasította, ahogy Tractatust kinyomtassa a Brennerben, az általa szerkesztett folyóiratban, amely előremutatóan az emberben lévő emberségért aggódó orgánumként akart szolgálni. Vonjuk le a végső következtetést. Amennyiben az egzakt gondolkodás egymaga nem tárja fel a valóság teljességét, sőt, ha az absztrakt tudományokra való korlátozódás a valósággal szembeni elzárkózáshoz és az abszurd emberhez vezet, akkor akarva, nem akarva rendre kell térnünk afelett, hogy az emberi gondolkodás több vágányon halad. Ebben az esetben a filozófiának valóban fel kell adnia becsvágyát, hogy ugyanolyan egzakt akarjon lenni mint a fizika vagy a vegytan. Akkor viszont másban kell keresnie maradandóságát és egyetemességét és nem az általánosan elfogadott elvek állandóan növekvő kincstárában. A filozófiának valóban meg is van a maga sajátságos maradandósága és egyetemessége, amely sok szempontból sokkal nagyobb mint a természettudományé: Platon, Ágoston, Aquinói Szent Tamás, Pascal vagy Hegel művei manapság éppolyan időszerűek,