Communio, 1999 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 1. szám - Az Atya éve - Bagnard, Guy - Fábry Kornél (ford.): Az Atya a keresztény kinyilatkoztatásban

26

Guy Bagnard

egy vasárnapi imádság: „Istenünk, aki hatalmadnak legnagyobb bizonyítékát adod, amikor türelmes vagy és könyörülsz fáradhatatlanul, add nekünk kegyelmedet!”

A terméketlen fügefa példabeszéde nyilvánvalóvá teszi az irgalomnak ezt a dimenzióját. Ebben a részben egyfajta párbeszédnek vagyunk tanúi, amely az Atyában zajlik le. Az Atya egy gazda képét ölti magára, aki intézőjével beszélget. A szolga szól gazdájához: „Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki!” A gazda enged a szolga kérésének, mivel maga sem tudja a fa kivágására rászánni magát, még akkor sem, ha ez nem felel meg rendeltetésének, vagyis ellentmond annak, amiért teremtetett.

Ebben az a figyelemre méltó, hogy a várakozás határideje nincs megszabva. Beszélünk a „jövőről”, vagyis egy meghatározatlanul nyitott időről. Az Atya türelmének nincsenek határai. Az egyházatyák közül jónéhányan úgy értelmezték az idő jelentését, mint „kegyelmet”, vagyis az embernek felajánlott, állandóan nyitva álló lehetőséget az Atyához való visszatérésre. A meghosszabbodó idő, mint az Atya végtelen irgalmának tanújele mutatkozik meg.

Ez fájdalmas várakozás, mivel a kimenetele kétséges. Vajon visszatér-e a fiú? Efelől semmi sem biztosít minket. Innen ered a várakozásnak e drámaisága. Beszélhetünk az Atya „szenvedéséről”, mivel egy sors üdvössége a tét, ami előtt az Atya úgy áll, mint egy koldus. Ha egy nagyfokú kegyelem hatására a fiú végül visszatér, az mindenek előtt azért történne, hogy beismerje: eltávolodott az Atyától. Minden bocsánatkérés annak bevallása, hogy az Atya ajándéka eltért eredeti céljától. Ez ad magyarázatot arra, hogy a kiengesztelődés szentsége mindenek előtt az Atyával való kapcsolat helyreállítása. „Tibi soli pec- cavi. ” „Ellened, egyedül csak ellened vétkeztem” mondja a zsoltár.

Ez az alapvető tény a történelem egész folyamán kifejezésre jutott a legkülönfélébb lelki tanúk által. Gondoljunk például Newman bíborosra aki beszámol megtérésének eseményéről:

„Amikor tizenöt éves lettem, nagy változás állt be gondolataimban... Azt hittem, hogy az a belső megtérés, melynek tudatában voltam... folytatódni fog egy jövőbeni életben, és hogy én az örök dicsőségre vagyok eleve elrendelve... Ez a hit minden gondolato-