Communio, 1999 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 1. szám - Az Atya éve - Batut, Jean-Pierre - Török József (ford.): Mindenható Atyaisten

14 Jean-Pierre Batut lönbségtétel először arra a tényre összpontosít, hogy Krisztus az ő is­teni természetében „mindenható” ugyanazon a cimen mint az Atya és többé nem az Atya által történt átadás konkrét módjára figyel. Addig ugyanis a „mi Urunk, Jézus Krisztusnak” átadott, világmindenség fö­lötti hatalomra figyeltek jobban. Arius ellen a niceai hitvallás ünnepé­lyesen kinyilvánitotta a Fiút illetően, hogy „született, de nem teremt­mény”, és „egylényegű az Atyával”. Az a tény, hogy Krisztus „a te­remtmények elsőszülötte”, nem felejtődött el, hanem hozzákötődött, sokkal szorosabban, mint eddig, a megtestesüléséhez. Ez azt is magá­val hozta, hogy istenségében szemlélve nincs többé köze a teremtmé­nyekhez. Az isteni Logosz és az őbenne megistenülésre meghívott „logikus” lények összekapcsolása ténylegesen az egybemosás veszé­lyével is járhat. Ami az Atyát illeti, a következmények szintén fontosak. A terem­tő Istenről ténylegesen, hacsak nem jogilag is olyan eszmefuttatást le­hetne folytatni, amely elkülönül az Atyával foglalkozó gondolatoktól. A teremtés szentháromságos perspektívája a teológiai öntudatot el­halványíthatja, hogy helyet készítsen egy metafizikusabb perspektívá­nak, amelyben Isten azért teremt, mert Isten, és nem azért, mert Atya. Ami a mindenhatóságot illeti, az mind kevésbé elkülönülten je­lenik meg az Atyától és a Fiútól, annyiban, amennyiben ők Isten a te­remtményekkel szemben. Ez világosan kivehető az Athanaszioszról el­nevezett Quicumque hitvallásban, amit az ágostonos teológia áram­latában fogalmaztak meg s melynek bizonyos kijelentései kétségkívül meglepetést okoztak volna a Niceai Zsinat előtti olvasóknak: „Amilyen az Atya, olyan a Fiú, olyan a Szentlélek (...). hasonló­képpen: mindenható az Atya, mindenható a Fiú, mindenható a Szentlélek; és mindazonáltal, nem hárman a mindenhatók, hanem egy a mindenható.” Itt, különösen jellemző módon a Fiú többé nem csak „mindenha­tó” az Atyával, hanem mindenható mint az Atya. Ám, amint megje­gyezte J.-A. Jungmann, azt kell tudni, hogy „ha egy ilyen beszédmód dicsérendő kérügmatikus szempontból, noha nem alkalmi használat­ról van szó, amelynek a rendeltetése Krisztus isteni méltóságának az előtérbe állítása, hanem állandó használatról, a tanítás céljával, a hit alapvető igazságainak ismertetése szándékával (...). Isten és Krisztus

Next

/
Thumbnails
Contents