Communio, 1999 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 1. szám - Az Atya éve - Batut, Jean-Pierre - Török József (ford.): Mindenható Atyaisten
14 Jean-Pierre Batut lönbségtétel először arra a tényre összpontosít, hogy Krisztus az ő isteni természetében „mindenható” ugyanazon a cimen mint az Atya és többé nem az Atya által történt átadás konkrét módjára figyel. Addig ugyanis a „mi Urunk, Jézus Krisztusnak” átadott, világmindenség fölötti hatalomra figyeltek jobban. Arius ellen a niceai hitvallás ünnepélyesen kinyilvánitotta a Fiút illetően, hogy „született, de nem teremtmény”, és „egylényegű az Atyával”. Az a tény, hogy Krisztus „a teremtmények elsőszülötte”, nem felejtődött el, hanem hozzákötődött, sokkal szorosabban, mint eddig, a megtestesüléséhez. Ez azt is magával hozta, hogy istenségében szemlélve nincs többé köze a teremtményekhez. Az isteni Logosz és az őbenne megistenülésre meghívott „logikus” lények összekapcsolása ténylegesen az egybemosás veszélyével is járhat. Ami az Atyát illeti, a következmények szintén fontosak. A teremtő Istenről ténylegesen, hacsak nem jogilag is olyan eszmefuttatást lehetne folytatni, amely elkülönül az Atyával foglalkozó gondolatoktól. A teremtés szentháromságos perspektívája a teológiai öntudatot elhalványíthatja, hogy helyet készítsen egy metafizikusabb perspektívának, amelyben Isten azért teremt, mert Isten, és nem azért, mert Atya. Ami a mindenhatóságot illeti, az mind kevésbé elkülönülten jelenik meg az Atyától és a Fiútól, annyiban, amennyiben ők Isten a teremtményekkel szemben. Ez világosan kivehető az Athanaszioszról elnevezett Quicumque hitvallásban, amit az ágostonos teológia áramlatában fogalmaztak meg s melynek bizonyos kijelentései kétségkívül meglepetést okoztak volna a Niceai Zsinat előtti olvasóknak: „Amilyen az Atya, olyan a Fiú, olyan a Szentlélek (...). hasonlóképpen: mindenható az Atya, mindenható a Fiú, mindenható a Szentlélek; és mindazonáltal, nem hárman a mindenhatók, hanem egy a mindenható.” Itt, különösen jellemző módon a Fiú többé nem csak „mindenható” az Atyával, hanem mindenható mint az Atya. Ám, amint megjegyezte J.-A. Jungmann, azt kell tudni, hogy „ha egy ilyen beszédmód dicsérendő kérügmatikus szempontból, noha nem alkalmi használatról van szó, amelynek a rendeltetése Krisztus isteni méltóságának az előtérbe állítása, hanem állandó használatról, a tanítás céljával, a hit alapvető igazságainak ismertetése szándékával (...). Isten és Krisztus
