Communio, 1999 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 2. szám - Isten az Atya - Bouyer, Louis - Füzes Ádám (ford.): Építészet és liturgia

38

Louis Bouyer

ső helyen és mindenek előtt magában a liturgiában? A zsinati konstitúció világosan kimondja, hogy a liturgia az egész Egyház életének szívében van: ez az, ami felé, mint végpont felé minden irányul, és ez az, amiből minden fakad. Úgy is összefoglalhatjuk ezt a megújulást, hogy azt mondjuk: a hagyomány igazi jelentését és valóságát újra fel kell fedeznünk.

Az utóbbi századokban az ellenreformáció Egyháza - egy támadott egyház mentalitásával - megmerevedett a külső ostromokkal vagy a kísértésekkel szembeni ellenállásban. Tudatosan vagy tudattalanul egyre inkább leértékelődött a hagyomány, amely már csak a gyakorlatok és a formák mindenféle külsőséges művelését adta tovább, bárminemű változtatás nélkül, de ugyanakkor nem szente- lődött kellő figyelem ezen formák jelentéstartalmának. Ez annyit jelent, hogy veszedelmesen természetellenes módon tekintettek a keresztény hagyományra. Nem kell tehát csodálkoznunk, amikor ma ezzel ellentétes irányzatnak lehetünk tanúi: ahhoz, hogy rátaláljanak egyfajta teljesen élő kereszténységre, nem tesznek mást, mint hogy teljes egészében elhagyják a hagyományt. De ha ezen logika szerint minden hagyományt elhagyunk, akkor távol attól, hogy a valódi kereszténységet élesztenénk újjá, pontosan azt hajítjuk el teljes egészében.

Valójában a kereszténység, a hiteles kereszténység csakis a hagyományon keresztül él, de nem a halott formulák és a gépies gyakorlatok hagyományán keresztül. Az élet hagyományáról van itt szó, az életéről, amelynek pedig szervesen kell kifejlődnie, folyamatos megtestesülésben. Ennek az élő testnek a folyamatossága és mindig megújuló szempontjai miatt kell ismét és ismét hangsúlyozni az állandóságot, és ugyanakkor a Lélek szüntelen teremtő hatalmát.

Kézzelfoghatóbban: a liturgia egy egyedülálló közösség imád- ságos és imádó élete. Ez a közösség Krisztus titokzatos teste,