Communio, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - Vedd a Szentlelket - Zimmermann, Albert - Rokay Zoltán (ford.): Keresztény hit és a modern filozófiai antropológia
KERESZTÉNY HIT... 67 rokba ütközik. Meg fogja érteni, hogy a modern filozófusok állításai az emberről - általában véve - mindenek előtt abban egyeznek meg, hogy nem sikerül maradéktalanul felfogni, mi is tulajdonképpen az ember. Azt, amit Szent Ágoston már másfél ezreddel ezelőtt mondott: „...nem ragadom meg egészen, mi vagyok”, a modern filozófia sem haladta meg. Szemlátomást annyiban fog maradni, hogy az emberi lét és a filozófia egymással összemérhetetlenek - ahogyan Peter Wust, századunk keresztény filozófusa hangsúlyozta: „...az élet összege osztva az ésszel, soha nem lesz maradék nélkül.”1 Ehhez a felismeréshez, amely - a filozófiatörténet is bizonyítja - semmi esetre sem új, kapcsolódik egy további, szintén nem új felismerés, amely szerint az ember egyedülálló helyet foglal el a tudásunk számára közvetlenül hozzáférhető valóságban. Ezt a felismerést különbözőképpen, de mindig nagyon világosan fogalmazzák meg: Schelernél ez a szellem (der Geist), amelyet nem lehet visszavezetni a szerves és nem szerves lét fokozataira, Plessnernél az egzisztenciális „helyezettség” {Positionali- tát), amely az embert kiemeli a többi közül; az egzisztencia analízise Jaspersnél éppúgy igazolja az ember ezen egyedülállóságát, mint Heidegger tétele, mely szerint az ember a lét szomszédja. A marxisták visszanyúlása a forradalmi tettre (der revolutionäre Akt), amely által az ember létrejött, valamint a munka olyan értelemben történő körülírása, hogy ez az ember tipikus magatartása, végül is az ember megmagyarázhatatlan sajátosságát húzzák alá. Miért nem kell csodálkozni ezen a megállapításon? Aki nem zárkózik el egyszerűen a keresztény tanítás elől, amikor elgondolkodik az emberről, azt nem fogja meglepni, hogy az embert nem lehet önmagából és önmaga által fölfogni. Nem is szólva arról, hogy a természetből kiindulva végképp nem lehet felfogni, amelynek az ember messze fölébe emelkedik. Soha nem lehet felsőbbrendűt az alsóbbrendűből 1 Peter Wust, Ungewißheit und Wagnis, München, 1950. 18.
