Communio, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - Vedd a Szentlelket - Guitton, Jean - Török József (ford.): Isten és a tudomány (Részlet)
ISTEN ÉS A TUDOMÁNY 51 most fejeztem be, mindezek a tárgyak, melyeket részekként azonosítunk, a teljességet rejtegetik magukban: a kozmikus port és Isten atomjait, s mindannyian markunkban hordozzuk a végtelent. Ezeken az oldalakon megkíséreltük bebizonyítani azt, hogy az ósdi materializmus - az, ami kikergette a szellemet a metafizika sajátos világába - többé nem ér semmit. A materializmus, bizonyos módon biztonságot sugárzó és teljes jellegű, a régi logika ellenállhatatlan vonzását gyakorolta ránk; az univerzum elemei erősek és szilárdak voltak, és a kozmosz misztériumai, nyilvánvaló bizonytalanságaikkal, nem jelentettek többet, mint saját belső korlátáink, hozzá nem értésünk bevallását. Összegezve: olyan problémákat, amelyek egy többé-kevésbé távoli napon a maguk során megoldást nyernek. Ám az új fizika és az új logika ezt az elképzelést fölborították. A komplementaritás elve kinyilvánítja, hogy az anyag elemi összetevői, mint amilyenek az elektronok, kettős arculatú entitások; Janus módjára, egyszer mint a szilárd anyag részecskéi, máskor meg mint anyagtalan hullámok jelennek meg. Ez a két leírás egymásnak ellentmond; mégis, a fizikusnak mindkettőre egyszerre szüksége van. Tehát úgy kell őket kezelni, mintha azok egyidő- ben pontosak és együttlétezők lennének. Heisenberg volt az első, aki megértette, hogy a komplementaritás örökre véget vetett a részecske-állapot és a hullám-állapot, az anyag és szellem közötti kartéziánus dualizmusnak: egyik is, másik is egy és ugyanazon valóság komplementáris elemei.
