Communio, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 4. szám - Vedd a Szentlelket - Forte, Bruno - Takáts István (ford.): Értékek nélkül, de a titokra várva (A nihilizmus teológiai megközelítése)

ERTEKEK NÉLKÜL...

41

nem érzi az értelem utáni szomjúság kínját. Tanúskodniuk kell egy tágasabb horizontról, amely Isten szabadító ígérete által tárul fel előttük, azaz a kiengesztelődés Evangéliumát kell hirdetniük az értelmet vesztett, feszültségtől vibráló, posztmodern, nihilista társadalomnak. A Feltámadott arra hívja az Egyházat, hogy tanúskodjon az értelemről, hogy tevékenyen, a valóságot elővételező módon tanúskodjon a kien- gesztelődésben megígért eljövetelről, mert az már most elfogadható és megélhető.

Az exodus és az advent találkozása: a hit

Az emberi kivonulás és az isteni eljövetel között a szabadság találkozása, a kettő szövetségének tapasztalata, azaz a hit eseménye születik meg. Új élet, amely a kiengesztelődés elfogadásával veszi kezdetét. Éppen e két irányultság közötti eredendő különbség miatt ez nem lehet soha birtoklás és bizonyosság, hanem harc és haláltusa. Miként Jákob számára az éjszakai tusakodásban (vö. Tér 32, 23-33), úgy mindazok számára, akik hiszik az élő Istent, ő mindig éjszakai támadó lesz és marad, vagyis egyáltalán nem az ész dicsőségét hirdető ideológia „Deus mortuus”-sza, vagy a praktikus ész által száműzött „Deus otiosus". A kiengesztelődés Istene a Másik, akit nem lehet az emberi mértékek keretei közé szorítani. Ezért marad mindig érvényes a Zsidókhoz írt levél kiáltása: „Rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni” (Zsid 10,31)1 A hit cselekedete szükségszerűen magába foglalja a különbözőséggel vívott folyamatos harcot, mert azt képtelen vagyok „megfejteni” vagy „feltartóztatni”. A kivonulás nem tartalmazza az eljövetelt, az eljövetelnek kell folyamatosan elérnie és felkavarnia azt. íme, ezért marad a kétely a hit állandó kísérője, és ezért lesz a hit ütközet, ellenállás, meghátrálás: „Rászedtél Uram és én hagytam, hogy rászedjél, megragadtál engem és legyőztél... Azért azt mondom: »Nem emlékezem róla, sem az ő nevében többé nem szólok!« De mintha égő tűz volna szívemben, az én csontjaimba rekesztve, és erőlködöm, hogy elviseljem azt, de nem tehetem” (Jer 20, 7.9). A hit békéje, az öröm, amelyet a világ nem ismer, a szépség, amely üdvözíteni fogja a világot, mindez nem a haláltusa és a szenvedély hiányában