Communio, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 4. szám - Vedd a Szentlelket - Forte, Bruno - Takáts István (ford.): Értékek nélkül, de a titokra várva (A nihilizmus teológiai megközelítése)

32 Bruno Forte az abszolútum felé terjeszkedik és eredendően nyitott Istenre.”7 Az autotranszcendencia ezen irányultsága velünk született, de mégsem egyszerű, magától értetődő szükség vagy kényszer, amely kizárná a visszautasítás lehetőségét vagy csorbítaná az elfogadás méltóságát. Sőt, a valóság titokzatossága éppen feltétele annak, hogy a véges szellemi létező gyakorolhassa szabadságát. Éppen az Isten szabad el- rejtőzködése és feltárulkozása az az ontologikus alap, amelyre a te­remtmény szabadsága épül. A szeretet ingyenes igenje nélkül Isten nem nyílna meg az ember előtt, az ember nem nyílna meg Isten felé. A megnyílás, az önmagunkból való kilépés, önmagunk meghaladása nem választásainktól függetlenül valósul meg: az ember exodushely­zete a szabadság útja. Ezért mondható, hogy „az ember oly mérték­ben figyelmez Isten beszédére vagy hallgatására, amilyen mértékben szabad szeretetében megnyílik a kinyilatkoztató Isten beszédének vagy hallgatásának üzenetére”8. Az autotranszcendencia megvalósításához elengedhetetlen szabad döntés nem elvont módon megy végbe, hanem valamely nyitott szív­vel megélt konkrét eseményben. Éppen azért szükséges, hogy a Titok transzcendenciájával történő találkozás helyét meghatározzuk, hogy a lét, mint exodus, állandóan készen álljon a Másik - az idő horizontjá­ban bekövetkező - eljövetelének meghallására: „az ember az a létező, akinek engedelmesen kell várakoznia történelmében Istennek esetleg emberi szóban elhangzó történelmi kinyilatkoztatására.”9 Isten esetle­ges önközlése azonban nem lehet a történelemben befejezett, lezárt esemény, hiszen az ember is mint szellemi, de történelemben élő, a történelem által lehatárolt létező ismeretének tárgyát szavakon ke­resztül közvetíti, anélkül az igény nélkül, hogy azt maradéktalanul ki akarná, vagy ki tudná meríteni: „Amíg tehát az ember nem részese­dik Isten közvetlen színelátásában, addig - lényegileg létezésének alapvető alkata folytán - figyelmesen várakozik Isten szavára olyan lé­tezőként, akinek számolnia kell Isten lehetséges kinyilatkoztatásával, ami nem azt jelenti, hogy a kinyilatkoztatott közvetlenül mutatkozik 7 K. Rahner: Az Ige hallgatója, Gondolat, Budapest 1991, 76. o. 8 K. Rahner, i. m., 118 o. 9 K. Rahner: i. m., 174. o.

Next

/
Thumbnails
Contents