Communio, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - Vedd a Szentlelket - Vanhoye, Albert - Gruber László (ford.): A papság a Bibliában
A PAPSÁG A BIBLIÁBAN 23 egyidejűleg „hálát adott” az Atyának. Ez a rendkívüli szintézis képezi a keresztény papság lenyűgöző újdonságát, mely egzisztenciális jelentőségű is és főleg az, minthogy az ártatlanul elszenvedett halál tökéletes önfelajánlássá alakult át. Ahhoz, hogy elmélyítsük a keresztény papság megértését, folyamatosan elmélkednünk kell Krisztus passiójának, az egyetlen igazi pap egyetlen áldozatának kimeríthetetlen gazdagságáról. 5. Harmadik újdonság: részesedésre nyitott papság Az egyedülállóság kihangsúlyozása az elszigetelődés benyomását keltheti: Krisztus az egyetlen pap, kizárólagos, tehát elkülönített, önmagába zárt. Ez a lehetséges benyomás azonban teljesen téves, semmi alapja sincs. Krisztus papsága valójában abban különbözik a korábbi papságoktól, hogy képes a közvetítésre és a közösségteremtésre. Ez a papság nyitott a részesedésre. Ez utóbbi újdonság közvetlenül abból, a korábbiaktól teljesen eltérő módból ered, mely által Krisztus elnyerte papi fölszentelését. Valóban, a főpapok fölszentelése korábban olyan rítusok által történt, melyek elkülönítették, ill. a többi ember fölé emelték őket, s így kerültek közelebb Istenhez. Krisztus fölszentelése, paradox módon a bűnös emberekkel teljes szolidaritást vállaló magatartása által valósult meg. Amint a Zsidóknak írt levél mondja: „Minden tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez, hogy irgalmas és Istenhez hűséges főpap legyen” (Zsid 2,17), vagyis magára kellett vennie szenvedéseiket és halálukat, sőt el kellett fogadnia, hogy a „bűnösök közé sorolják” (Lk 22,37; íz 53,12), el kellett szenvednie a leggonoszabb bűnözőknek járó büntetést, a keresztrefeszítés gyötrelmeit. Szent Pál nem vonakodik ennek kapcsán kijelenteni, hogy „értünk” Krisztus „átokká lett” (Gál 3,13; vö. Róm 8,3; 2Kor 5,21). Ennél tökéletesebb és nagylelkűbb közösségvállalást nem lehet elképzelni. Krisztus passio-jában a papi közvetítés azáltal valósult meg teljesen, hogy az Atya üdvözítő akarata iránti fiúi engedelmességből Krisztus közösséget vállal a bűnösökkel. Az emberekkel, illetve az Istennel való viszony, egyik a másik által, tökéletessé lettek. A falak így mindkét oldalon leomlottak. Egy, „az élethez vezető új út” (Zsid
