Communio, 1998 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 1. szám - Szentlélek éve - Figura, Michael - Török József (ford.): A Szentlélek működése az Egyházban
12 Michael Figura Egyház közösségébe azok épülnek be teljesen, akik Krisztus Lelkét hordozva magukban, elfogadják az Egyház egész rendjét és az üdvösségnek az Egyházban létesített minden eszközét; és a hitvallás, a szentségek, az egyházkormányzat és az egyházi közösség kötelékei által, vagyis látható szervezettségén át kapcsolódnak össze Krisztussal, aki az Egyházat a pápán és a püspökökön át kormányozza” (LG 14). b.) Az Egyház mint az üdvösség egyetemes szentsége A zsinat többször nevezi az Egyházat szentségnek, természetesen analóg értelemben: Krisztus mint őseredeti szentség, az Egyház pedig mint alapszentség, amelyből az egyes szentségek származnak. „Krisztus, miután feltámadt a halálból, elküldte tanítványainak éltető Lelkét, és általa az üdvösség egyetemes szakramentumává tette saját testét, ami az Egyház, az Atya jobbján ül, de folyamatosan munkálkodik a világban, hogy elvezesse az Egyházba az embereket s általa szorosabban kapcsolja magához, és saját testével-vérével táplálva, részesítse őket megdicsőült életében” (LG 48). Nagyon fontos, hogy mindez pneumatologikus szellemben legyen értelmezve: „A megígért és várt helyreállítás már elkezdődött Krisztusban, útjára indult a Szentlélek elküldésével és őáltala folytatódik az Egyházban” (LG 48). c.) Az Egyház és az Eucharisztia Az Eucharisztiában Krisztus teste mint „éltető Lélek” válik jelenvalóvá. Ebből ered a lélekhívás, vagyis az epiklézis körüli kérdés- fölvetések rengetege. Az eucharisztikus imádságok az epiklézist és az anamnézist összekötik. Az epiklézis a IV. század derekáig a Logoszhoz intéződött, hogy ő váljon Eucharisztiává a kenyér és a bor színe mögé rejtőzve. Eleinte tehát a lélekhívások igen gyakran Logosz-hívások voltak, vagy még inkább az Atyához intézett kérések, hogy ő küldje le a Logoszt a két szín mögé.12 Yves Congar 12 De Dom. Orat., 23 (CCL 111 A, 105).
