Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 2. szám - A remény nem csal meg - Burkle, Horst - Győrffy Andrea (ford.): A remény a különféle vallásokban

27 megvilágosodás felé vezető utat.11 A remény tehát itt is személyesebb állapotra vonatkozik, mint az elméleti tanítás. A nirvána „semmijén” túl valami élményszerűt keresnek, ahol már az istenek és az emberek kö­zött nincs különbség.11 12 Az élő-holtak elvárásai. A keleti vallásokban tehát a világ örök tör­vényei uralkodnak. A remény másképpen dereng fel a természeti és törzsi vallásokban. Ezeknek a bemutatásánál általában sok az általáno­sítás, pedig a vallásos megnyilatkozások kötve vannak a helyhez és a külső körülményekhez. Ezeknek a figyelembe vételével kell nálunk is a remény jeleit keresni. A kérdéssel legalaposabban a Kongóban dolgo­zó misszionárius és etnológus Piacidé Tempels foglalkozott. Szerinte ott a vallás lényeges vonása az életerő (force vitale), ami az életet lehe­tővé teszi és fenntartja. A születés, a termés, a veszélytől való szaba­dulás mind ettől függ, és az embernek nincs hatalma felette. Az imák és a szertartások ezt fejezik ki. Vagyis az ember valamilyen formában teremtménynek érzi magát, aki segítségre szorul. A remény abban áll, hogy az ősök szellemei mint istenségek, ezt az erőt közvetítik. így a vallás középpontjában azok állnak, akiktől naint magasabbrendű lények­től az egyén és a közösség élete függ. A halálnál is ott van a remény, hogy valamiképpen ők is visszatérnek, mint halott-élők. Aki meghalt, azt nem törlik ki a jegyzékből, mert visszajár és érezteti hatását.13 A természeti vallásokban a remény és a félelem közel állanak egy­máshoz. Nem igaz, amit sokan hangoztatnak, hogy ezek számára a ha­lál a legtermészetesebb dolog. A halál keserűségét nem veszi el az a tudat, hogy a holtak valamiképpen kapcsolatban maradnak az élőkkel. A legtöbb mítosz azt hirdeti, hogy a halál idegen tényezőként jött, és állandóan fenyegeti az életet. Sőt van egy másik sejtelem is: a halál és a halott az életet szolgálja. A remény azokra irányul, akik a halál hatá­rán túlról mégis ide fordulnak. Ők még törődnek világunkkal és beavat­kozásuk elől nem térhetünk ki. Ezt a felfogást igazolja az is, hogy ha­lottaikat legtöbbször lakóhelyük közelében temetik el. Az élők pedig félnek attól, hogy idegen földbe temessék őket. Az egybetartozás te­11 W. Winternitz, Der Mahayana-Buddhismus, 1930, 40. 12 H. von Blasenapp, Der Pfad der Erleuchtunkg, 1956, 148. 13 G. Van der Leeuw, Phänomenologie der Religion, 1956, 234.

Next

/
Thumbnails
Contents