Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 4. szám - Krisztus az idők teljessége - Cochini, Christian - Gruber László (ford.): A papi cölibátus az Egyház korai hagyományában
A PAPI CÖLIBÁTUS AZ EGYHÁZ KORAI HAGYOMÁNYÁBAN 77 ső klérus tagjaira vonatkozó cölibátus-önmegtartóztatás fegyelme az első évszázadokban „az egész Egyház által követett” és „mindenkor megtartott” volt. Az ágostoni-alapelvnek — mely annak felismerését teszi lehetővé, hogy egy hagyomány valóban apostoli eredetű-e — itt megfelelő és igazolt alkalmazásával állunk szemben. Függelék: Megjegyzés Paphnutius püspöknek a Niceai zsinaton történt állítólagos közbelépéséről Szókratész görög történész elmond egy történetet, mely állítólag a Niceai Zsinaton történt meg: az Atyák meg akarták tiltani a püspököknek, papoknak és diakónusoknak, hogy házaséletet éljenek feleségükkel; erre egy Paphnutius nevű atya, Felső-Tebaida püspöke hevesen közbelépett, hogy lebeszélje a gyűlést az új törvény megszavazásáról, mely — mint állította — nagy kárt okozna az Egyháznak. A zsinat elvetette hát a javaslatot, s mindenki szabad dötésére hagyta a dolgot. Az első kérdés, mely a modern történész számára ezzel a történettel kapcsolatban fölmerül, az eredetére vonatkozik: „Honnan származik? Ki a szerzője? És mikori eredetű?” Ezen kérdések egyikére sem lehetséges kielégítő választ találni. Az „Egyháztörténelem” c. művét 440 körül, több, mint száz évvel az első egyetemes zsinat után befejező Szókratész az első (és gyakorlatilag az egyedüli), aki említi ezt. Ő, aki igen pontos a forrásai megjelölésében, itt egyetlen forrást sem idéz, miközben rendkívül jelentős kérdésről van szó. Rendszerint sokkal kevesebb is elég ahhoz, hogy a kritikusokban jogos kételyeket ébresszen. Másrészt, ez az elbeszélés ellenkezik a Nícea utáni kor számos képviselőjének a tanúságával. A 325 és 440 közötti, óriási terjedelmű patrisztikus irodalomban hiába is keresünk a Paphnutius-féle közbelépésre utalást. Azok a személyek, akik tudatában lehettek volna és teljesen érdekükben állt volna, hogy erről beszéljenek, biztosan nem hiányoztak. Ehelyütt azt látjuk, hogy a Niceai Zsinatot és az Egyház életét ismerő személyek — akik őszinteségét a priori nem lehet kétségbe vonni — nemcsak, hogy nem tudnak a híres történetről, hanem a cölibátusönmegtartóztatás fegyelmének egyértelmű ősiségét is állítják. Főleg Ambrusról, Epifániuszról, Jeromosról, Siriciusról és I. Incéről van szó. Valamint itt van Szent Ágoston, a kortárs afrikai püspök: