Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 1. szám - Jézus csodatettei - Verweyen, Hansjürgen - Török József (ford.): Jézus csodáinak értelme és valósága
JÉZGS CSODÁINAK ÉRTELME ÉS VALÓSÁGA 29 kinyilatkoztatás külső bizonyítékának vegyék. A hagyományos hitvédelem leszűkített csodafogalommal közeledett az Újszövetséghez, ezért a teljes jelenséget nem tekintette át. Ám már az apostoli korban a csodákról szóló beszámolók nem ilyen szűkebb szemlélet alapján jöttek létre? Mi az igazság abban a kritikusok által hangoztatott feltevésben, hogy a csodákról szóló híradások Jézus személyének a megcsodálásából keletkeztek? Vagyis, hogy a tömeg éppen a csodatörténetekben fejezte volna ki a bámulatát. Elfogadható az az állítás, hogy az O- és Újszövetségben előforduló csodás tettek a pogány elbeszélések hatására kerültek a szövegbe? Nem inkább az a helyzet, hogy mind az ószövetségi népben, mind Jézus környezetében erősen élt a meggyőződés Isten mindenhatóságáról? Amikor visszakérdezünk Jézus csodáinak történeti valóságára és elfogadható magyarázatot akarunk adni, talán idézhetünk egy idevaló elbeszélést. Lk 11,17-19 szerint Jézus meggyógyított tíz leprást, illetve elküldi őket a paphoz, hogy a mózesi törvény előírása szerint kérjenek igazolást gyógyulásukról, s így visszatérjenek a társadalomba. A leprá- soknak van bizalmuk Jézus iránt, ezért elindulnak. Útközben meggyógyulnak, s csak egy tér vissza közülük, hogy hangos szóval hálát adjon Istennek gyógyulásáért. Ez az ember történetesen nem zsidó, hanem szamariai volt, s ezt Jézus maga is kiemelte. Kinek jutott volna az ősegyházban eszébe, hogy egy ilyen történetet kigondoljon és ezzel illusztrálja Jézus hatalmát s az emberek magatartását? Azt azonban megállapíthatjuk, hogy Jézus tetteiről már az első időkben minőségileg különböző beszámolók keletkeztek. A lényeg nem az volt, hogy az egyes mozzanatokat megörökítsék, hanem az, hogy Jézus személyére, kilétére rávilágítsanak. Benne olyan próféta jelent meg, aki túllépte az emberi mértéket, s aki szorosan kapcsolatban állt Istennel. Ezért azt is el kellett fogadni, amit magáról állított. Az evangéliumok megörökítették azt is, hogy Jézus tettei és szavai csodálkozást váltottak ki. Végső fokon azonban a csodálkozás nem a tetteknek és szavaknak szólt, hanem a beszélő és cselekvő személynek. Az igazi válasz a nép, a tanítványok részéről az volt, hogy „Isten meglátogatta népét”, vagy hogy „nagy próféta támadt közöttünk”. Ha itt egy lépéssel tovább megyünk, arra is választ kapunk, hogy miért éppen ez a négy evangélium lett kánoni, vagyis miért ezeket ismerte el az Egyház hivatalosan. Külső érvként felhozható, hogy azért, mert közvetlenül vagy közvetve
