Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 3. szám - Tedd ide kezed - Ratzinger, Joseph - Török József (ford.): A világ és az ember képe a szent zenében
65 tett, ha a kiscsoport liturgiájából származtatják és nem az Egyház isten- tiszteletéből - nem csupán elméletileg, hanem a tényleges liturgikus gyakorlatban is. Minderről nem esnék szó ily hosszan, ha joggal lehetne azt vélni, hogy ezek az eszmék csupán néhány elszigetelt elméleti emberre tartoznak. Jóllehet ezek a szerzők nem tudnak nyíltan és közvetlenül a II. Vatikáni Zsinat szövegeire hivatkozni, mégis, bizonyos helyzetekben az az elképzelés kerekedett felül, hogy a zsinat szellemiségében mindez benne rejtőzik. Ebből a rendkívül elterjedt véleményből következik az is, hogy a föltételezett kreativitás, valamennyi résztvevő tevékenységére és a kiscsoportra (melyben az emberek ismerik egymást és beszélnek egymással) való hivatkozás a liturgia megértésének igazi kategóriáié, úgy, amint azt a zsinat elképzelte? Nem csak a papok, de még a püspökök is úgy érzik, hogy nem maradnak hűségesek a zsinathoz, ha a misekönyv imádságait szóról-szóra imádkozzék. Úgy érzik, hogy az előírt, kötött szövegek közé legalább egy „kreatív” formulát - vagyis maguk rögtönözte imádságot - be kell csúsztatni, lett légyen az akármilyen banális, jámbor közhely is. A megjelentek kedélyes üdvözlése majd a baráti viszontlátással való elköszönés a szent cselekmény kötelező elemeivé váltak, amelyeket szinte senki nem merne elhagyni. 2. A fogalom filozófiai alapja és vitatható okozatai Ám mindezzel még nem érkeztünk el az értékek fölforgatásának-le- rombolásának a lényegéhez. A föntebb előadottak kivétel nélkül abból forrásoznak, hogy a kiscsoport az Egyházzal szemben előnyben részesül. Mindez miért lehetséges? Azért, mert az Egyházat besorolták az „intézmény” kategóriába, és ez utóbbi mint szociológiai jelenség negatív felhangot tartalmaz. Az intézmény megtestesíti a hatalmat, a hatalmat pedig a szabadság tagadásának tekintik. A hit (Krisztus követése) mint pozitív érték csakis a szabadság oldalán állhat és kizárólag intézményellenes természetű lehet Márpedig az istentiszteletnek nem kell támasz gyanánt szolgálnia az intézmény számára, vagy nem szükséges annak alkotóelemévé válnia, hanem az ellenszegülés erejét kell megjelenítenie, s ez az erő segít levetni a hatalmasokat a trónjukról. Ilyen szemléletben a húsvéti remény, amelyről a liturgiának tanúskodnia kell, nagyon földhözragadttá válhat. Az intézmények fölötti győzelem reménnyé válhat, sőt puszta eszközzé a hatalom elleni harcban. A Alissá Nicaraguensis egyszeri olvasása például meggyőz a remény ilyesfajta átalakulásáról, és az „új realizmus” a liturgiát egy militáns ígéret eszkö
