Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 2. szám - A remény nem csal meg - Niemenn, Ulrich J, - Gál Ferenc (ford.): Depressziósok és öngyilkosok reménye?

33

lés is, olyan értelemben, hogy teljes kilátástalanság mutatkozik, s csak az öngyilkosság útja marad, mint lehetőség. Ez azt mutatja, hogy a gyakran említett rövidzárlat-reakció nem személyidegen területen áll be, hanem belekapcsolódnak gyermekkori élmények és fejlődési motívumok is. Ami az önmaga elégtelenségére vonatkozó fantáziaképeket illeti, a helyzet akkor válik fenyegetővé, amikor a többé-kevésbé szándékosan előidézett fantáziaképek öngyilkossági kényszerképzetekbe mennek át, amelyek aztán alig engednek helyet a pozitív életalakításnak és a reménynek.

Az öngyilkosság jelenségének szociológiai vizsgálatáról még mindig a legjobb tanulmány Emil Dürkheim műve (Le Suicide 1897). Ő a szociális integrációt, a társadalmi beilleszkedést tartotta az intenzív közösségi élet legjelentősebb tényezőjének, mert az teszi lehetővé a kölcsönhatást. Az öngyilkosság egyik fő oka éppen a társadalmi elkülönülés, illetve az egyes ember elszigetelődése. A hiányos beilleszkedés elszigeteli az embert a családtól, a vallási és a politikai közösségtől. Öngyilkosság történhet a közösségi rend megzavarása miatt, mert ott eltűnnek a közös etikai elvek, s az egyén nem képes ezeket pótolni. Félelemmel, tanácstalansággal, reménytelenséggel válaszol, s ez átmehet kétségbeesésbe és öngyilkossági kísérletbe. Tipikus eset erre ma a fiataloknál az etikai tanácsadás elszaporodása és a játék keresése, ahol közösséget találnak. Dürkheim az öngyilkossággal kapcsolatban „kollektív betegségről” beszél.

A. Holdereggernek igaza van, amikor ezt írja: „Dürkheim elemzését ma is érvényesnek kell tartani, csak megállapításait össze kell kapcsolni lélektani és pszichopatológiai elméletekkel. Hiszen az egyéni adottságok és a közösségi magatartás kölcsönhatásban vannak.”2 Egyúttal még utalnunk kell J. R Gibbs és T. W. Martin tételeire. Ők azt kutatják, hogy mi a „szociális integráció”, a közösségi beilleszkedés? Abból indulnak ki, hogy ahol az emberek jobban beilleszkednek és érzik elfogadásukat, ott kevesebb az öngyilkosság. Mert ha valaki nem tudja, hogy ki ő a többiek számára, és a többiek kik az ő számára, vagyis nincsenek tisztában egymással, ott mindig van bizonytalanság és nehéz a beilleszkedés. A kölcsönös bizalmatlanság forrása lehet az elkülönülés2 A. Holderegger, Suizid und Suizidgefährdung, 1979,118.