Communio, 1997 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - A remény nem csal meg - Niemenn, Ulrich J, - Gál Ferenc (ford.): Depressziósok és öngyilkosok reménye?
30 Ulrich J. NIEMENN Depressziósok és öngyilkosok reménye? (Pszichopatológiai tapasztalatok)1 L Tényállás. Mint fiatal pap és orvostanhallgató 1969-ben Münsterben egy tanulmányi konferencián vettem részt. A téma ez volt: A depressziósok élete. Az egyik előadást a münsteri egyetem pszichiátria-professzora tartotta, F Mauz. A konferencia istentisztelettel kezdődött és utána egy kb. 55 éves, katolikus építési vállalkozó megkérdezte, hogy volna-e időm egy kis eszmecserére. Az illető négy gyermek apja volt, s bevallása szerint Dr. Mauz páciensei közé tartozott. Érdeklődött ugyan még a vallás iránt, de gyakorlatilag már elvesztette a hitét. Mégis előadta hitbeli nehézségeit. A részletek nem fontosak, de a lényeg az, hogy depresszióban szenved, félelmei vannak, belső nyugtalanságot érez, nincs benne lelkesedés és érzelmei is hidegek. Valójában sem örülni, sem szomorkodni nem tud. „Értelemmel felfogom, hogy ilyen állapotban jó volna Istenben bízni, de bensőleg üresnek érzem magam. Még igazában jól sikerült gyermekeimben sem találok örömet. Alig tudom magam összeszedni a mindennapi kötelességekhez, s ezt már vállalatom is megsínyli.” A továbbiakban kifejtette, hogy felelősnek érzi magát, s nem tudja, mi lesz családja jövője. Akkor még úgy gondoltam, egyetlen segítséget nyújthatok neki, ha ismétlem az apostolnak a szenvedésről szóló teológiáját. Beszéltem a „testbe adott tövisről”, ami az apostolt is kínozta, 1 Általános áttekintéshez: 1. Baumgartner, Handbuch der Pastoralpszichologie, 1990.
