Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Isten és császár - Ratzinger, Joseph - Török József (ford.): Az egyházi zene teológiai gondjai
54 JOSEPH RATZINQER maga szakterületén kiváló, német liturgikus tudós a zsinat után a következőképpen nyilatkozott: ezentúl az új liturgikus előírásoknak semmilyen hagyományos egyházi zene nem tud eleget tenni és mindent újra kell alkotni. Nyilvánvalóan, ilyen állásfoglalásban a liturgikus zene nem mint művészet, hanem mint egyszerű használati eszköz szerepel. Az az irányzat, amelyre leginkább a puritán funckionalizmus név illik, találkozik egy másik irányzattal, ami nem más, mint az adaptáció funkcionalizmusa. Számosán idegen és ellentmondásos folyamatnak tartják azt, hogy a klasszikus zenekarok és énekiskolák erőszakos megszüntetésével párhuzamosan új együttesek léptek fel a „spirituális" jazz programjával. A gyakorlati életben ezek az új ének- és zenekarok éppúgy „elit-tevékenységet” folytattak, mint a régiek; de ezért semmi bírálat nem érte őket. Ott, ahol az ilyen és ehhez hasonló adaptációkat a teljes kizárólagosság szenvedélyével érvényre juttatták, felbukkant és megfogalmazódott az az elképzelés, ami szerint az egész egyházi zene (és vele az egész nyugati művészet, kultúra) korunkban többé nem fogadható el, többé nem képezheti a részét annak a cselekvésnek, amely a jelennel olyan szoros kapcsolatot tart fenn, mint amilyent a liturgia szeretne és köteles megvalósítani. A hagyományos kultúrát tehát a koncertterembe kell száműzni, olyan zenei gyakorlatba, amely többé-kevésbé „történelmi múzeum” jelleggel bír. Ez a magatartás csatlakozik az előzőhöz a kizárólagosan funkcionális szemlélet terén, és már nem csupán mint liturgikus elmélet jelentkezik, hanem mint vitathatatlan alapérték: a mai világot a mai ember annyira funkcionális oldaláról közelíti meg, hogy kapcsolata a történelemmel megszakadt, a történelemnek nincs többé értéke, csak annyiban jöhet számításba, mint funckió, vagyis mint múzeumi tárgy. Ez a szemlélet a történelmet teljesen visszaveti a múltba, és megtagad tőle bármiféle teremtő erőt. A mélyen gyökerező, súlyos jelenség fölötti vitatkozás hiábavaló. Nélkülözhetetlen e magatartás alapjainak további vizsgálása, hogy belülről, a probléma benseje felől sikerüljön túljutni a nehézségen. Ha megtörténik a már eddig tett megállapítások rendszerbe foglalása és kiegészítése, úgy tűnik, négy feszültség-gerjesztő pontot sikerül fölfedezni, ahonnan a gondok származnak.
