Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Isten és császár - Wiedenhoefer, Siegfried - Bolberitz Pál (ford.): Beszélhetünk-e politikai teológiáról?
Siegfried WIEDENHOFER Beszélhetünk-e politikai teológiáról? A keresztény teológia keretei között van-e egyáltalán helye az úgynevezett „politikai teológiának”? Az elnevezés néhány évtizede feltűnt, szerzők és könyvek hirdetik, de az igazi válasz a fogalom pontos meghatározásától függ. A katolikus teológusok ma legalább abban egyetértenek, hogy mind a politika és a vallás összekeverése (szakralizált politika vagy politizált vallás értelmében), mind a vallás és a politika szétválasztása (egy világiak nélküli vallás vagy vallás és etika nélküli politika értelmében) elkerülendő. Azaz elméleti megfogalmazás, hogy a vallás maga politika, azaz közügy, a politika pedig rászorul a vallásra - a kettő összekeverése nélkül - elfogadhatónak látszik, mint a politikai teológia kifejeződése. A 60-70-es években gyakorlatilag az „új politikai teológiáról” folytak viták és azok is ilyen keretek között mozogtak.1 Egyrészt arról volt szó, hogy el kell kerülni az újkori „Egyház-állam-dualizmust.” Amikor Henri de Lubac a Catholicisme című könyvében a dogmák társadalmi hatását kereste, rámutatott arra, hogy a modern korban az Egyháztól való idegenkedés oka nemcsak a múltból eredő szervezeti forma volt, hanem a benne túlsúlyra jutott spiritualizmus és individualizmus is. Ezt kérdezi: „Hogyan tud egy olyan vallás, amely nem mutat érdeklődést a földi jövő és az emberi szolidáris iránt, olyan eszményt képviselni, amely képes volna a mai embereket tömöríteni?”1 2 Másrészt a vallás és a politika kapcsolata ellen - a kettő autonómiájának nevében - azt hozták fel, hogy azzal összekeverik a vallást és a politikát, és így a haladónak mutatkozó baloldali politikai teológia sem 1 Lásd: J. E. Metz, Glaube, in Geschichte und Gesellschaft, 1992. 2 H. de Lubac, Glauben aus der Liebe, Einsiedeln, 1973, 13.
