Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 4. szám - Istennek adott válasz - Ratzinger, Joseph - Gál Ferenc (ford.): Az "új szövetség" az üdvösség történetében
AZ „ÚJ SZÖVETSÉG" AZ ÜDVÖSSÉG TÖRTÉNETÉBEN 51 egész történelem feszültségi egységét mondta ki. A korábbi szövetségek végül is egy szövetségre irányultak. Ha pedig ez í van, akkor az ó és az új szövetség lényegében nem két vallásról beszél, hanem legföljebb két fokozatról. Istennek csak egy akarata van az emberre vonatkozóan. Ezért csak egy üdvtörténet létezik, amelyben természetesen egyes vonások szemben állhatnak egymással, mégha ugyanazt az igazságot hordozzák is. 2. A szövetség eszméje az utolsó vacsora szövegeiben. A szövetségek sokféleségével és a szövetség egységével elérkeztünk témánk középpontjához. Itt azonban óvatosan kell eljárni, mert vannak hagyományos zsidó és keresztény kifejezésformák, amelyeket a bibliai kijelentések alapján részben kiigazítani, részben megvilágítani kell. Az újszövetségi fogalmak helyes értelmezéséről elsősorban az utolsó vacsora kijelentéseit kell alapul venni. Ezek a Sinai-szövetség leírásának (Kiv 24) az ellenképét adják, s egyúttal megalapozzák a keresztény meggyőződést a Krisztusban megvalósult új szövetségről. Itt nem térünk ki az egzegeták vitáira, amelyek a szöveg és az esemény kapcsolatára, a szöveg kialakulására és az időrendi kapcsolatra vonatkoznak, hanem azt keressük, hogy a meglévő szöveg mit mond a mi felvetett témánkhoz. Nem vitás, hogy az utolsó vacsora négy szövege (Mt 27,26-29; Mk 14,22-25; Lk 22,15-20; lKor 11,23- 26) forma és a bennük kifejezett teológiai tartalom szerint két csoportba sorolható: a Máté-Márk féle hagyományba és a Pál-Lukács féle hagyomány keretébe. A kettő között a fő különbség a kehely fölött elmondott szavakban van. Máté-Márk ezt mondja: „Ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak.” Máté még hozzáteszi: „a bűnök bocsánatára.” A Pál-Lukács változat így hangzik: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben”, s Lukács még kibővíti: „amely értetek kiontatik.” A szövetség és a vér tehát nyelvileg szembenálló formában állnak egymás mellett. Máté-Márk a „szövetség véréről” beszél, míg Pál-Lukácsnál: „az új szövetség kelyhe” áll, amelyről állítja, hogy „az én véremben” van megalapozva. Új szövetségről csak Pál és Lukács beszélnek, viszont csak Máté-Márk hangoztatja, hogy a „vér sokakért" ontatik ki. Végeredményben mindkét szöveg ószövetségi hagyományra támaszkodik, de más a kiindulásuk. így az utolsó vacsora szavaiban a szövetségi eszme különböző megfogalmazásai gyűlnek egységbe.