Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 3. szám - Isten és emberek műve - Scheffczyk, Leo - Erdő Péter (ford.): A bűnbánat szentségének sajátos üdvözítő hatása

A BOMBÁMAT SZENTSÉGÉNEK SAJÁTSÁGOS ÜDVÖZÍTŐ HATÁSA

67

velejárója a bűn, mert csakis így mélyülhet és erősödhet meg Krisztussal való kapcsolatunk a bűnbánat révén. Ez persze merőben teoretikus okoskodás lenne, mely a gyakorlati egyéni üdvözülés valóságos folyamatától teljesen eltekintene. E tényhez ragaszkodó magyarázat annak a fentiekben csak mellesleg szereplő mellékmondatnak az alapján válik komollyá, hogy ez a rend csak a bűntől fenyegetett világ viszonyai között érvényes, melynek fenyegetésétől a keresztény sem mentes. Erre már a Trienti Zsinat is rámutatott, amikor leszögezte: ha az ember meg tudna maradni a keresztség kegyelmi állapotában, akkor nem lett volna szükséges megalapítani a bűnbánat szentségét. Ha azonban szembenézünk a megkeresztelt konkrét helyzetével, amelyben a bűn elkövetésének tényét nem zárhatjuk ki, akkor ez a szentség nemcsak az Isten oldaláról nézve a keresztség szentségénél nagyobb, új jótétemény - ami önmagában is óriási jelentőségű - , hanem az ember szempontjából is. Számára azt jelenti, hogy a keresztség valósága egy magasabb fokon megújul, vagy pedig a kereszt- ségi kegyelem radikalizálódik, egyre mélyebben gyökeret ver az egzisztenciában. A teológiai igazság, hogy tudniillik a bűnbánat során a keresztség valóságának túlszárnyalásáról és mélyebb meggyökere- zéséről van szó, érvényes, ha figyelembe vesszük, hogy a háttérben az embernek a bűntől megtámadott konkrét üdvösség-állapota húzódik meg, és nem következtetünk tévesen arra, hogy az üdvösség magasabb szintű megvalósításához valamiképpen szükség lenne a bűnre.

Tény, hogy a teológia és a bűnbánat történetében gyakran előfordul, hogy a keresztség s a bűnbánat szoros kapcsolatának felismerése elméleti nehézségeket okozott. így pl. az Egyház korai időszakában egyebek között a két szentség belső kapcsolatából azt a téves következtetést vonták le, hogy a bűnbánat szentségét a keresztséghez hasonlóan az ember életében csak egyszer veheti fel. Ezt a téves elvet képviselte még Szent Ambrus (+397) is:”Sicut unum baptisma, ita una paenitentia". De az Egyház korán rájött, hogy a bűnbánat és a keresztség szoros kapcsolata megkívánja a közöttük fennálló különbségek kimunkálását is, mert csak így óvható meg a bűnbánat szentségének önállósága. Az újkorban többek között a megkülönböztetés hiánya okozta, hogy a reformáció egyházaiban elveszett a bűnbánat szentsége, mivel állítólag minden hatása kifejthető és levezethető a keresztségből és a keresztségi hitből. Hasonló súlyos helyzetbe kerül-