Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 3. szám - Isten és emberek műve - Ratzinger, Joseph - Lénárd Ödön: A liturgikus megújulás

A LITÜRGIKÜS MEGÚJULÁS

57

előtt, hogy ő „barbárnak” érzi magát. A bíboros hozzáfűzi: „A teológus veszedelmes lehet, ha nem szereti a művészetet, a költészetet, a zenét vagy a természetet. A szépség iránti vakság és süketség nem másodlagos dolgok. Ezek szükségképpen visszatükröződnek az illető teológiájában is.”

Az ünnepélyesség nem triumfalizmus

Joseph Ratzinger nincs meggyőződve, hogy helytállók azok a „triumfalizmusról” szóló vádaskodások, amiknek a nevében szélsőséges könnyedséggel dobták a szemétbe az ősi liturgikus, ünnepélyesség jó részét: „Myoma sincs a triumfalizmusnak az istentiszteletnek abban az ünnepélyességében, amivel az Egyház kifejezi Isten dicsőségét, a hit örömét, az igazság és a világosság győzelmét a tévedés és a sötétség felett. A liturgia gazdagsága nem egy papi kaszt gazdagsága. Ez mindnyájunké, a szegényeké is, akik valójában igénylik azt, és egyáltalán nem botránkoznak meg rajta. A népi jámborság egész története igazolja, hogy még a legszegényebbek is, ösztönösen és önkéntesen mindig is hajlottak arra, hogy még a szükségestől is megfosszák magukat, és félretéve minden fösvénységet, a szépségen keresztül nyújtsák tiszteletüket Clruknak, Istenüknek.”

Példaként említi a bíboros, amit legutóbbi észak-amerikai utazásai egyikén tapasztalt: „A New York-i anglikán egyházi hatóságok úgy döntöttek, hogy felfüggesztik új katedrálisuk építési munkálatait. Túlságosan pompásnak, a nép felé majdnem sértőnek vélték és elhatározták, hogy az erre szánt összeget kiosztják az emberek között. De a szegények elutasították ezt a pénzt, és kierőszakolták a munkálatok újra való felvételét. Nem értették meg azt a különös ötletet, hogy a pénzzel törődjünk, mikor Isten tiszteletéről van szó, és akkor mondjunk le az ünnepélyességről és a szépségről, amikor az O jelenlétében vagyunk.”

Ha jól értettem, a bíboros vádjai bizonyos keresztény entellektü- elekre vonatkoznak, akik arisztokratikus sematizmussal teljesen távol állnak attól, amit az „Isten népe” valóban hisz és kíván.

„Valami modern újklerikalizmus szerint az az emberek baja, hogy úgy érzik, elnyomják őket a »szent tabuk«. Ez azonban csak a