Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 3. szám - Isten és emberek műve - Ratzinger, Joseph - Lénárd Ödön: A liturgikus megújulás

52

JOSEPH RATZirSGER

nézeteit, akik kétségbe vonják a VI. Pál pápa által 1970-ben közzétett római misekönyv, törvényességét és hitbeli pontosságát.” És azzal a további feltétellel, hogy ez a régi rítus szerinti szertartás „a püspök által kijelölt templomokban és kápolnákban történjék, de semmiképpen sem a plébániai templomokban, kivéve, ha azt az illetékes egyházhatóság valami rendkívüli alkalomból megengedte." A korlátozások és szigorú utasítások ellenére („az engedély semmiképpen sem használható olyan módon, ami károsítaná a liturgikus reform hűséges megtartását”) a pápai döntés vitákat váltott ki.

Ratzinger bíboros erről az intézkedésről nem beszélt, de sejteni engedte valami hasonlónak a lehetőségét. Ezt az engedélyt ő nem valami „restauráció ” szemszögéből nézi, hanem ellenkezőleg, annak a „törvényes pluralizmusnak” a levegőjében, amely mellett a II. Vatikáni zsinat és annak értelmezői olyan határozottan foglaltak állást.

De hagyjuk beszélni magát a bíborost: „A Trienti Zsinat előtt az Egyház különféle rítusokat és liturgiákat engedett érvényesülni a maga kebelén belül. A trienti atyák az egész világ számára Róma városának a liturgiáját írták elő, a nyugati liturgiák közül csak azokat tartva még meg, amelyek két évszázadon túlnyúló múlttal rendelkeztek. Ez volt például az eset a milánói egyházmegye ambroziánus liturgiájával. Ha a liturgikus pluralizmus táplálhatja a hívők egyes köreinek vallásosságát, ha figyelemmel lehet bizonyos katolikus csoportok jámborságára, akkor én magam kedvezően foglalok állást egy ilyen, a korábbi helyzethez való visszatéréssel kapcsolatban. Természetesen azzal a feltétellel, hogy újra megerősítést nyerjen a reformált szertartások törvényes jellege, és hogy világosan körülírást nyerjenek a rendkívüli eseteknek azok a keretei és módozatai, amikor megengedett a „zsinat előtti liturgia."

A bíboros egyébként a Das Fest des Glaubens című könyvében hivatkozott arra, hogy a liturgia területén sem jelent a katolicizmus egyformaságot.

De hivatkozott arra is, hogy „ezzel ellentétben a zsinat utáni pluralizmus meglepően uniformizált, legalábbis azon a ponton, hogy a liturgikus kifejezésektől nem követelik meg többé, hogy azok elérjenek egy bizonyos nívót. Viszont az egységes katolikus liturgiában illendő polgárjogot adni a különböző lehetőségeknek."