Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 3. szám - Isten és emberek műve - Nyssen, Wilhelm - Győrffy Andrea (ford.): A keleti egyház liturgiája
A KELETI EGYHÁZ LITURGIÁJA 35 A keleti egyház egyik teológusa, Alexander Schemann mondja a liturgiáról: ,A liturgia úgy kezdődik, mint a világtól való elszakadás. Mi állandóan megkíséreljük, hogy az utca embere számára vonzóvá tegyük a kereszténységet, azért ezt a szükségszerű elszakadást gyakran lecsökkentettük vagy egészen elfelejtettük. Inkább arra törekszünk, hogy ennek a „titokzatos”, modern embernek a kereszténységet „érthetővé” és elfogadhatóvá tegyük, s közben nem jut eszünkbe, hogy az a Krisztus, akiről beszélünk, nem ebből a világból való, és feltámadása után még saját tanítványai sem ismerték fel. Mária Magdolna kertésznek nézte... Amikor két tanítvány Emmausz felé ment, Jézus csatlakozott hozzájuk, velük tartott, de csak a kenyértörésnél ismerték fel (Lk 24,15-30). Az apostolok csoportjának zárt ajtókon át jelent meg, és nyilván nem volt egyszerű dolog felismerni benne Mária fiát. Nem volt olyan fizikai kényszer, amely felismerhetővé tette volna. Egyszerűen azért, mert már nem tartozott ehhez a világhoz és ennek valóságához. Az ő felismerése, jelenlétének öröme, a vele való együttlét azt jelentette, be kell lépni abba a másik világba. Krisztus megdicsőülése már természetfölötti jelenség, ami önmagában nem fogható fel érzékeinkkel, ezért annak nincs meg az az objektív meggyőző ereje, mint például a keresztrefeszítésnek. Dicsőségét csak akkor közelítjük meg, ha a hit és a keresztség által átmegyünk halálának hasonlóságán és megkapjuk a Szentlélek felkenését. Jézus csak az Egyház egészében ismerhető fel: amikor az Egyház tagjai összegyűlnek, hogy vele találkozzanak és részesüljenek megdicsőült életében.”2 A hívek a templom légkörében kilépnek a hétköznapból, s ott először a falakon levő képekkel találkoznak, amelyek az üdvösség történetét vagy a szenteket ábrázolják. A keresztény keleten a templom tere nem a tabernákulumra irányul, mint Krisztus jelenlétének helyére, hanem az egész hely úgy szerepel, mint Isten lakóháza, szentjei körében. Keleti felfogás szerint a képek nemcsak külső emlékek, hanem a jelenlét jelei. A legnyilvánvalóbb ez az ikonosztáz, a képfal esetében, amely három ajtóval van ellátva, s elválasztja az oltárt és a hívek terét. A képfalon hierarchikus rendben találhatók az 2 A Schemann, Aus der Freude leben, Freiburg 1974, 29.
