Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 3. szám - Isten és emberek műve - Nyssen, Wilhelm - Győrffy Andrea (ford.): A keleti egyház liturgiája

Wilhelm NYSSEN A keleti egyház liturgiája A keleti ortodox egyházaknak Aranyszájú Szent Jánostól (f406) származó liturgiáját a maga alapvonásaiban csak akkor szemléltethet­jük eredményesen, ha ugyanakkor a nyugati liturgia konkrét helyzetét is figyelembe vesszük. A II. Vatikáni Zsinat liturgikus reformja által éppen azokban, akik ezt a reformot örömmel fogadták, megmaradt a keresztény kelet liturgiája iránti fenntartás, sőt még növekedett. Nyugaton sokszor azt gondolják, hogy ez a reform megszabadítot­ta a liturgiát a ritualizmusnak és a rubricisztikának régi sallangjaitól, amelyek a Tridenti Zsinatból és a későbbi formalisztikus-fogalmi beál­lítottságú újskolasztikából nőttek ki, és most már megvan az új kreativitás lehetősége. A hivatalos nyilatkozatokból természetesen kivi­láglik, hogy a liturgikus ünneplés alapformájának meg kell maradni, de több viszonylatban bevezettek betűkkel (ABC) ellátott változatokat, amelyeknek az a feladata, hogy a konkrét helyzethez megadják a válogatás lehetőségét. Érthetetlen módon azonban a kuriális szakem­berek nem gondoltak arra, hogy három változtatási lehetőség mellett, és a legföljebb négy misekánon keretét szűknek tartva, sokan saját elgondolásuk szerint gondoskodnak majd változatosságról. Ez utóbbi­ak beállítottsága eljutott addig a meggyőződésig, hogy a liturgia az Egyházban a közösség önmegvalósítása, és hogy mindaz, amit de­mokratikus módon a szövegekben és az énekekben változtatnak, az a közösség akaratának érvényes kifejezése. A zsinat által adott sémákat csak távoli mértéknek veszik, amit adott pillanatban önként kiegészít­hetnek vagy elhagyhatnak. A felfogás kinövéseit, sőt az általa terem­tett zűrzavart már eléggé megtapasztaltuk. Ma már sokan körüljárnak a templomokban, hogy találjanak olyan liturgiát, amely még megfelel a II. Vatikáni Zsinat elgondolásának. Eddig leginkább a liturgia két fő oszlopát kezdték ki:az igehirdetést és a mise kánonját.

Next

/
Thumbnails
Contents