Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 3. szám - Isten és emberek műve - Armogathe, Jean-Robert - Török József (ford.): A szertartások kötelező rendje
8 JEAN-ROBERT ARMOGATHE nem illeszkedik bele a hagyományos törvényszerűségbe, akkor elveszti érvényességét, és idegenné válik a hívők számára. A krisztológiai dimenzió. A keresztény liturgia Jézus Krisztus istentiszteletének a folytatása. O a forrása minden jelképnek és cselekménynek. Nemcsak arról van szó, hogy a hagyományos formákat utánozzuk, hanem azt kell tudomásul venni és kifejezni, hogy itt Jézus a fő cselekvő. A közvetlen mintát az Eucharisztia adja, ahol Jézus szava a kiinduló pont: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Jézus a zsidó húsvéti vacsora szertartását követte, amikor a kenyeret megtörte és szétosztotta. A régi szertartás megtartásában azonban új jelentést vitt bele, amely Mózes ideje óta rejtve volt: az Egyiptomból való szabadulás emléke átment a bűntől való szabadulás ünnepévé. A bárány vére a pusztító angyalt térítette el, Krisztus vére az üdvösséget szerzi meg. Az a teljes bizalom, amit Isten az embertől megkíván, a maga részéről kiváltja annak az Istennek az önátadását, aki Jézusban kiszolgáltatja magát nekünk. Az új szövetséget megalapozó liturgia főpapja maga Jézus volt, de ettől az időtől fogva megmaradt a főcelebráns szerepe. Ő tagja a közösségnek, de kiválasztott és felszentelt tagja. Az apostoli közösséghez tartozik, azoknak a meghívottaknak és küldötteknek a csoportjához, akiknek Jézus átadta az ő jelenlétét tartalmazó jeleket. Ez a csoport hierarchikusan tagozódva Péter körül sorakozik fel. A püspök az apostolutód, aki Jézus nevében cselekszik a liturgiában. A pap és a diakónus ebből a funkcióból kapnak részt, a maguk felszentelésének foka szerint. A tanítványok Jézustól kapott megbízatása annál jelentősebb, mivel annak ősmintája Jézus megbízatása volt, amit ő az Atyától kapott. A Fiút az Atya küldte, és a Fiú továbbadja küldetését a tanítványoknak.3 A főcelebráns tehát olyan személyiség, aki meghatározott szerepet tölt be. A liturgikus eszményt akkor érjük el, ha a szerep viselője egészen megfelel feladatának. A liturgia vezetőjének nem saját véleményét kell kifejezni, nem a saját szenvedését vagy halálát kell jelképezni. O Krisztus szócsöve, az ő tettét jeleníti meg, ezért kell, hogy viselkedése megfeleljen küldetésének. O mint pap, Krisztus szolgája (s 3 Louis Bouyer: Liturgical Piety, Notre-Dame, 1955, 144.
