Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 2. szám - Egyház és fiatalság - Scheffczyk, Leo - Gál Ferenc (ford.) - Erdő Péter (ford.): Az Egyház mint Jézus Krisztust jelképező teljes szentség
AZ EGYHÁZ MINT JÉZUS KRISZTUST JELKÉPEZŐ TELJES SZENTSÉG 63 megfelelő közösségi dimenzióban kialakíthassa. Az egyes szentségek csak ebben a közösségi összefüggésben fejthetik ki üdvözítő erejüket. Különben hasonlítanának olyan szervekhez, amelyek a szervezet egészétől leválasztva képtelenek élni és működni. Ahol azonban adva van a kapcsolat az élő szervezettel, ott az egyes szervek, a szentségek újszerű jelentést és új jelentőséget kapnak, ügy szerepelnek, mint az egész szervezet életjelenségei. Az Egyház, a teljes-szentség így az egyes szentségek alapja és táptalaja lesz, a szentségek viszont az Egyház egész életének lüktetését mutatják be. Azok tehát nem csak egyes szent szertartások, amelyek magukban állanak és az emberek szeme elé vannak állítva. Bennük az üdvözítő közösség életnyilvánulásai mennek végbe, s ez a közösség mint egész mindig bennünk van egész lényegével, egész hitével, egész szereteté- vel. Ezért mondhatta Szent Ágoston a bűnbánat szentségéről, amelyben külső látszatra az egyházi hatalom hordozói cselekszenek, hogy bizonyos értelemben a hívők egész közössége hordozza a bűnbocsátó hatalmat, „amennyiben Isten benne lakik híveiben, Egyházában. Azok által bocsátja meg a bűnöket, akik az élő templomát alkotják” (Orati- ones 99,9). így tehát az Egyház minden szentségben tanúsítja egész lényegét és erejét. Mivel a szentségek az Egyház életének lényeges megnyilvánulásai, azért azok nem válhatnak elszigetelten és elnagyolva az egyéni lelki megszentelés eszközeivé. A szentségek a Krisztus egész misztériumát hordozó és jelképező szellemi közösség formálására hivatottak. Megvan az egyéni hatásuk az egyes emberek kegyelmi szükségleteire, de egyúttal az egyes embert belekapcsolják az üdvösség közösségi valóságába. b. Az Egyház viszonya az egyes szentségekhez Az Egyháznak, mint egyetemes szentségnek a fényében a hét szentség némely sajátsága is érthetőbbé válik. így pl. a katolikus hitre jellemző igazság, hogy a szentségek tárgyilag, vagyis a helyesen kiszolgáltatott jel erejében közük a kegyelmet. Ezt az igazságot mindig kíséri a mágikus erő gyanúja, hiszen a varázslásban az ember külső szertartással vagy bizonyos szavakkal akarja az istenséget befolyásolni. A szentségeknél az ilyen félreértést akkor kapcsoljuk ki teljesen, ha azokat úgy fogjuk fel, mint az Egyház életének megnyilvánulásait, és ha meggondoljuk, hogy az Egyház a szentség kiszolgáltatásánál saját
