Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 2. szám - Egyház és fiatalság - Binetto, Thomas - Győrffy Andrea (ford.): Ifjúsági világtalálkozók
34 THOMAS BINETTO sétabot lengetése a zene taktusára. De láthatóan nem voltak begyakorolva, hanem az adott hangulatból adódtak. Éppen ilyen közvetlenek voltak azok a mozdulatok is, amelyekkel a biztonsági intézkedéseket áttörte, és a biztonsági szerveket kétségbe ejtette. Ilyen helyzetekben egy húsból és vérből álló ember mutatkozott meg a fiatalság előtt. Éppen azt tette, amit a fiatalok is gyakran tesznek a felnőttekkel szemben: lerázta őreinek alkalmatlan beavatkozását és ment a maga útján. Mem is beszélve arról, hogy a szemhu- nyorgató és ikonná merevedő személyiségektől az ilyesmi távol áll. Továbbá II. János Pál pápánál nem az a benyomásunk, hogy szerepében nem érzi jól magát, ügy mozog benne, mintha ő választotta volna ki és saját alakjához szabta volna. És ha néha egy gyermeket karjába vesz, azt is szertartásos merevség nélkül teszi, ahogy az Manilában is látható volt. A fiatalok ezt a valódi gyengédséget tudják értékelni. Az az elérzékenyülés is, amely erőt vett rajta, amikor a szarajevói borzalmakat ecsetelte, szintén spontán jött, s nem előkészített látvány volt. Az ilyen pápának nincs szüksége sem média-tréningre, sem szónoki begyakorlásra. Ebből a szempontból ő természetes tehetség. Ezért nem is áraszt olyan mesterséges szívélyességet, mint amilyen sok helyen látható, és amire a fiatalság allergiás. Kétségtelenül II. János Pál atyai vonása az egyik fő oka annak, hogy olyan nagy hatása van sok fiatalra. Sok, apa nélkül felnőtt fiatalnak éppen ez a vonás hiányzik. Nekem magamnak megvan a szoros, szívélyes kapcsolatom apámmal, ezért ebben a vonatkozásban nincs jóvátenni valóm. Nem is kíséreltem meg, hogy a pápának nyakába boruljak vagy hozzá meneküljek. De megfigyeltem számtalan fiatalt, akik éppen ezt a közelséget keresték: ha csak néhány pillanatra is, a gyengédséget és biztonságot. El tudom képzelni, hogy mennyi hidegség lehet olyan fiatalok lelkében, akik így keresnek valamilyen apai pótlékot, olyannál, aki legkevésbé elérhető számukra. Tény, hogy sok szülőnek és felnőttnek nehezére esik a fiatalokkal való törődés. Azért a rossz lelkiismeretet anyagi juttatásokkal igyekeznek megnyugtatni, vagy a tekintélyi nevelés fala mögé rejtőznek. Hogy elkerüljék a végnélküli vitákat a fiatalokkal, egyszerűen irányítani akarják őket, és abban az illúzióban élnek, hogy türelmet gyakorolnak. 11. János Pálról senki sem állíthatja, hogy nézeteiben langyos vagy határozatlan. Éppen ellenkezőleg. Ha a kritikusoknak hihetünk,