Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 2. szám - Egyház és fiatalság - Puttmann, Andreas - Gál Ferenc (ford.): A fiatalok értékítéletei
A FIATALOK ÉRTÉKÍTÉLETEI 25 életben, míg a 25-29 éveseknek csak 11%-a.22 Nyugaton az aktív egyházi élet a 30-45 éveseknél a legkisebb arányszámú.23 A német ifjúság nagy része nem hisz abban, hogy az egyházak életében nagyobb fordulat következnék be. Keleten a megkérdezettek fele, nyugaton a harmada úgy véli, hogy marad a jelenlegi helyzet.24 Sokan gondolják azt is, hogy a szekták a jövőben nagyobb szerephez jutnak, bár maguk nem akarnak hozzájuk állni. Úgy látják, hogy a szekták olyan valalamit nyújtanak, amit a történelmi egyházak nem adnak. Általánosságban az adatok szoros kapcsolatot mutatnak az Egyházhoz való tartozás és az egyéni vallásosság között.25 Az Egyház kritikusaitól állandóan hangoztatott megkülönböztetés a keresztény vallásosság és az egyházi kötöttség között a gyakorlatban inkább erőltetett kijelentés.26 Az azonban megállapítható, hogy a vallástalan környezetben felnőtt fiatalok gyermekeiket sem nevelik vallásosan. Az is tapasztalati tény, hogy közömbös környezetben sok vallásos fiatalnak is ellanyhul a buzgósága. Ezektől alig várható, hogy a hitnek olyan terjesztői lennének, mint egyes szektatagok.27 A történelmi egyházak „népegyház-jellege” forog kockán.28 4. Az elkereszténytelenedéssel együtt jár a közömbösség és az élvezethajhászás. Az elkereszténytelenedés társadalmi következményeire II. János Pál pápa is rámutatott a Centensimus annus kezdetű enciklikában (Nr. 44). Arról már volt szó, hogy a vallásosság, az Egyházhoz való tartozás és a polgári etika szorosan összetartozik.29 Most csak azt említjük meg, hogy az Egyháztól való elhatárolódással növekszik a fiatalokban a törvények egyéni és közösségi elutasítása, az erőszakosság, a mások kihasználására irányuló hajlam, a radikális mozgalmak iránti szimpátia, a bizalmatlanság az intézmények iránt, az embertársak iránt és nehezebb a társadalmi rendbe való beilleszke22 J. Meander, Jugend im Brennpunkt, in: Die Welt 1993 ápr. 2. 23 G. Pickel, i. m. 521. 24 IBM-Studie, 122. 25 G. Pickel, i. m. 524. 26 Allensbacher Archiv, IfB-Bericht, Nr. 3760/1. 27 R. Köcher, Nachhut oder Vorhut, in: FAZ, 1995 április 5. 28 E. Noeile-Neumann, Die Schweigespirale, Frankfurt 1982. 29 A. Püttmann, Ziviler Ungehorsam, Paderborn 1994, S. 251.