Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 1. szám - Isten és ember szenvedése - Balthasar, Hans Urs von - Török József (ford.): Crucificus etiam pro nobis - A "helyettesítés" misztériuma
CRÜCIFIXC1S ETIAM PRO MOBIS 5 mindannyiszor megjelenik, valahányszor az ember szembeszegül a neki fölajánlott kegyelemmel: a Lélek elleni káromlás (Mt 12,31); Krisztus eucharisztikus teste megkülönböztetésének elutasítása (lKor 11,29); a kapott kegyelem elherdálása (Zsid 6,4 köv.); végül Izrael keményszívűsége, a Messiás elvetése (Lk 20,16 köv.). Másrészt, értelmetlen lenne föltételezni, hogy Krisztus meghirdethette volna a megtérést a kortárs zsidók megtérése nélkül, hanem inkább neki magának kellett volna megtérnie - hasonulnia az izraelitákhoz. Hirdetnie kellett szavaival és magatartásával, egész létével az Isten által fölajánlott kegyelmet, s mindezt a számára is korlátokkal rendelkező emberi képességeivel. Ezen fölül neki be kellett töltenie Izrael Messiásának feladatkörét, hiszen csak Izrael sorsán elgondolkodva juthatnak el a többi népek az üdvösségre. S mindezt oly módon kellett tennie, hogy küldetése csupán közvetetten és másodsorban terjedt ki a pogányokra; noha a maga teljességében szemlélve küldetését, annak egyetemes jellege volt, mert „Isten Krisztusban kiengesz- telődött a világgal” (2Kor 5,19). Végül, a Jézus által kimondott számos fenyegetés (például a hitetlen városokhoz intézett - Mt 11,20-24) világosan megmutatja, hogy ő az Isten által fölajánlott üdvösség visszautasítása mögött látja kirajzolódni az ítéletet, amely egyszerre sújtja a jelen világot és az eljövendő világot (Mt 12,32). Ezért neki is, szeme előtt tartva egyetemes küldetését, számításba kellett venni azt a gondolatot, hogy Isten ítéletében az emberek vele kerülnek kapcsolatba. Ez a gondolat kétségkívül sokkal mélyebben foglalkoztatta (amint a szent- írásmagyarázók közül számosán gondolják), mint az, ami bizonyossá vált nyilvános élete vége felé: a kegyetlen halál, amelynek minden bizonnyal kiszolgáltatja őt a megtérést elvető nép. Mem földi küldetése sikertelenségének nézőpontjából hasonlítja magát (később) az utolsó vacsora során közbenjáró szerepében a szenvedő Szolgához („ez az én testem, mely értetek adatik” - Lk 22,19; „ez az én vérem, az új szövetségé, mely sokakért kiontatik” - Mt 26,28); hanem annak tudatában, hogy küldetése egyetemes. Ez jelent meg már akkor is, amikor magát nem Isten egyik szavának, hanem Isten egyetlen Igéjének mondotta, mely az egész világhoz szól. Ez a tudat mögött ott lehet Izrael ellenséges állásfoglalása vele szemben - és még mélyebben: Izrael elvetése mivel ő „nemcsak a népért fog meghalni, hanem
