Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 4. szám - Idő és öröklét Ura - D´Agostino, Francesco - Erdő Péter (ford.) - Szilvásy László (ford.): Az igazságosság, individualizmus és szolidaritás között
AZ IGAZSÁGOSSÁG, INDIVIDUALIZMUS ÉS SZOLIDARITÁS KÖZÖTT 55 az emberi tudást). Ez azonban korlátozott abban az értelemben, hogy a tudományokat nem az értelem által szerzett gyakorlati formákként veszi figyelembe (amilyenek valójában), hanem az abszolút magyarázat horizontjaként, amelyet nem kell végső soron igazolni, ellenkezőleg autonóm és megváltozhatatlan, sőt értékelméletileg semleges. Hasonlóképpen azokat a tudományokat, amelyek a premodern kor hagyományában nagyobbrészt értékelméleti nézőpontból voltak megalapozva (ilyenek voltak például az erkölcs, a jog, vagy a politika), a modern korban értékelméletileg semlegessé tették: az erkölcsöt a viselkedéstan pszicho-szociológiai kategóriáival laposítot- ták el; a politikát tartalmilag megváltoztatták, helyettesítve a jó közösség értékrendi fogalmát a hatalom objektív kategóriáival; a jogot pedig a normák formál-logikai érvényességének puszta elméletévé értelmezték át. A jogi és politikai erkölcsi tapasztalat kereszteződéspontjában elhelyezett igazságosság a modern korban oda jutott, hogy a tudás minden sajátos formájából kiűzték és az emberi vágyak pszichológiai kivetítésévé, azaz merő ideológiává alacsonyították. 4. Az igazságosság a jogi formalizmus nézőpontjából Az ilyesfajta leegyszerűsítés igen világos példájával találkozunk Hans Kelsen jogelméletében, amelyet érdemes röviden áttekinteni azon jelképes értéke miatt, amellyel korunk sok jogásza szerint az az elmélet rendelkezik. Ismert, hogy Kelsen - a tudományos ismeret követelménye nevében, melyet egyébként pozitivisztikusan és bizonyos határokon belül őszintén bálványozott - megkísérelt létrehozni egy kizárólag jogpozitivista elméletet, a jogszerűség egyetlen formáját, amely a tapasztalatban gyökerezik. E cél érdekében úgy vélte, hogy a jog tudományos meghatározásának egyetlen módja az, hogy egy normatív rendszerként értelmezze, amely rendszer belső egysége nem valamiféle értékekre vonatkozva jön létre, mint amilyen az igazságosság, hanem a kényszer jóval pozitívabb karakterére támaszkodva. Következésképpen a normák Kelsen számára nem igaz, hanem érvényes mivoltukban nyernek jogi megalapozottságot, vagyis azáltal, hogy kényszerítő rendszer csatlakozik hozzájuk, tehát a szankcionáló mechanizmus használata által képes garantálni kötelező erejüket.
