Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 4. szám - Idő és öröklét Ura - D´Agostino, Francesco - Erdő Péter (ford.) - Szilvásy László (ford.): Az igazságosság, individualizmus és szolidaritás között
AZ IGAZSÁGOSSÁG, INDIVIDUALIZMUS ÉS SZOLIDARITÁS KÖZÖTT 53 2. A modernitás válsága, mint az igazságosság válsága Napjainkra gyökeresen és kétséget kizáróan nyilvánvaló lett a modern immanencia válsága. Már a filozófiák válsága előtt megnyilvánult, mint a világnézetek válsága. Három nagy történelmi tragédiában, amely századunkat jellemezte, az immanencia (még ha különböző módokon is) teljesen felélte saját érvrendszerét. A holocaust végérvényesen megfosztotta legitimitásától a fasizmust és a nácizmust, és általában minden „szélső jobboldali” történelmi háttérrel rendelkező elméletet, legyen az akár etnikai, akár tradicionalista: lelepleződött a faj mítosza, megmutatva, milyen vak erőszakot voltak képesek táplálni olyan, önmagukban nemes szavak, mint az állam, a nemzet, vagy a haza. A sztálinizmus megfosztotta legitimitásától a dialektikus materializmust és minden olyan igényt, amely arra irányult, hogy a tömegeknek juttassa az egyetlen történelmi alany rangját. Végül az ökológiai tragédia (ez még ma is szemünk előtt játszódik le, és nyugaton felülről kezdve próbáljuk megérteni, de a harmadik világ igen szegény országaiban tragikus keretek között jelentkezik az éhínség, a szárazság, a szegénység és az ebből következő alultápláltság, az erőteljes elvándorlás, nem ritkán egyenesen a fajirtás különböző formáiban) gyökerében fosztotta meg legitimitásuktól a természetellenes emberközpontúságot, az individualizmust, a tulajdonosi ökonomizmust és a piaci autonomizmussal együttjáró javakat (vagy inkább gyakrabban rossz dolgokat). A három doktrína, miközben döntően meghatározta a XX. századot, amelyben a modern kor eljutott a teljességre, ollybá tűnik az erőteljes történelmi ellenvetések hatására, mint amelyeknek minden igazoló képiessége kiüresedett, és végérvényesen elapadt. Lényegében azonban a modern kor érte el határait. Az, hogy a modern kor valóban végéhez érkezett, igazolódni látszik az igazságosság témája, mint a reßexio speciális tárgya elleni, végképpen kiteljesedett közömbösségben, ha nem éppen ellenségességben, ami tipikusan modern jelenség. Valójában a három doktrína mindegyike, melyekre utalunk, sajátos hasadásokat hozott létre. Ezek a modernitás lényegét alkotják, magukban foglalva a következő alapértékek közötti szakadást: a politika és az etika, az egyén és a közösség, az ember és a természet, a gazdaság és a jog szétválasztásáról van szó. Ennek következtében távol tartják az antik filozófia nehezen besorolható fő
