Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 4. szám - Idő és öröklét Ura - D´Agostino, Francesco - Erdő Péter (ford.) - Szilvásy László (ford.): Az igazságosság, individualizmus és szolidaritás között
Francesco D’AGOSTINO Az igazságosság, individualizmus és szolidaritás között 1. Az igazságosság az újkori gondolkodás logikájában Az igazságosság eszméje, vagyis az a gondolat, hogy a személyek, illetve a jogalanyok közötti kapcsolatnak olyan objektív rendhez kell igazodniuk, amely megismerhető és egyben kötelező is az ember számára, egyre világosabban összeegyeztethetetlennek bizonyul a „modern” gondolkodás radikális alapelvével, az immanenciával. Az immanencia látásmódja szerint a valóság nem szorul semmilyen igazolásra, és nem is tűri el, hogy igazságosság szerint rendezzék. Elégséges önmagának, és aszerint kell megismerni, ami, nem pedig aszerint, aminek lennie kellene. Belső dinamikája szerint kell igazodni hozzá, s nem kell olyan logikát erőltetni rá, mely nem sajátja. Újra is formálhatja az ember a valóságot, de nem azért, hogy jobban megfe- lelejen a benne rejlő transzcendensnek tartott modellnek, hanem mert nem vonható ki az ember fauszti képességeinek hatása alól, melyek olyan változtatásnak vethetik alá, amelyek csakis az emberi szubjektív önkényhez igazodnak. Az immanencia újkori perspektívájában nem marad helye az igazságosság elméletének. Ezt mutatja a modern politikai gondolkodásra jellemző következő eset: amikor a hatalom témáját kezdték rájuk jellemző, sajátos kérdésként tanulmányozni, mint olyat, amely jobban megfelelni látszott annak a prométheuszi képnek, amit a kor embere olyan szívesen alkotott magáról, akkor tudatosan és szándékosan megfosztották legitimitásától az igazságoság eszméjét, vagyis az egyetlen kritériumot, amelyre hivatkozni lehet, ha nem csupán ténybeli, de elvi korlátokat akarnak szabni a hatalom gyakorlása számára. Az igazságosság eszméje újkori delegitimálásának számos formája
