Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 4. szám - Idő és öröklét Ura - Gerl, Hanna Barbara - Török József (ford.): "A bárányt sietve egyétek!" : a keresztény liturgia mint anti-extázis
A BÁRÁNYT SIETVE EGYÉTEK 45 Mem az egyén akarattalan extázisáról van szó, hanem egy mesterségesen előidézett extázisról; a csoport evégett szándékosan gyűlt egybe, különleges praktikákat és anyagokat vett igénybe az extázis elnyerése érdekében. A sámánok például az elragadtatás (raptus) gyakorlóiként üzeneteket kapnak, azokat értelmezik, új születések élményvilágával azonosulnak, földönkívüli erőket fogadnak magukba, az elhunytak lelkei vagy szellemek vesznek otthont bennük. A külső valóság, a saját testiség, a self-control elvesztése és magasfokú lelki tapasztalat keresése: ezek jellemzői az extázisnak, amely rendszeresen kultikus közösség keretében valósul meg. Ilyen praktikák - toxikus anyagok, fizikai mozgás - található a szúfiknál, vagy jóval később a középkori Szent Vitus- és Szent János- táncok esetében; valamint klasszikus módon az ókori görögség dio- nüszoszi kultuszában. „Az éjszaka leple alatt, fáklyák remegő fényénél, fülsértő ütőhangszerek, élesjajú fuvolák hangja mellett a menádok őrült körtáncot lejtenek erdők mélyén, hegyek lankáin; vállukon rókabőr, fejükön állati szarv, kezükben kígyó vagy tőr. A részegség fokozza az extázist, egészen addig, hogy a lélek távozik a testből és egyesül a Thrákiából jött idegen istennel, Dionüszosszal. Ami még meglepőbb, ez a fertőző pszichózis minden két évben, a legnagyobb szabályossággal felütötte fejét a tél kellős közepén, a dionüszoszi ünnepeken.” Az itt alkalmazott állati elemek az identitás elvesztésének előmozdítói. A kórusok, amelyek éppen úgy táncoltak liturgikus ceremóniákon, mint a színházakban - a dráma a kultuszból született! -, általában félig állati megjelenésűek. Pindarosz Pánt patákkal és szarvakkal ábrázolja, aki „a legtökéletesebb táncos az istenek között”. A pogány istenséget szent állat kíséri, vagy méginkább, az istenség az állattal egyesülve, a táncosban állati aspektus segítségével jelenik meg: a birtokló és a birtokolt egységbe olvad össze. A görög tragédiában a tragoi, a bakok kórusa hívja az istenséget és énekli Dionüszosz himnuszát, a dithüramboszt. Az istenség kíséretébe tartozó szatírok és szilének bakok és lovak vonásaival büszkélkednek; az ember, ha nem is alakul át állativá, mégis az állati lét elsődleges világára hivatkozik. Az emberi 1 1 Egon Friedeil: Kulturgeschichte Griechenlands, München 1938, 19874. 84.
