Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 1. szám - Isten és ember szenvedése - Haag, Ernst - Gál Ferenc (ford.): A szenvedés értelme az Ószövetségben
28 ERNST HAAG A szenvedő igaz panasza Jób könyvében. Az előbbiekben láttuk, hogy a szenvedő igaz és a nép megkísérelte összeegyeztetni Istennek a büntetésben és az üdvtörténeti kinyilatkoztatásban megnyilvánuló magatartását. A fogság végével azonban lényeges változás állt elő. Az akkori prófétai tanítás szerint Isten megkönyörült népén és megbocsátotta bűneit. Ezt igazolta a nép egy részének hazatérése és a templom felépítése. Ilyen körülmények között elvesztette jelentőségét a büntetésnek az imádságban történő feldolgozása. A valóságban azonban az igaz szenvedésének kérdései megmaradtak, ha más formában is. Hiszen külsőleg a választott nép élete nem sokat változott a fogsághoz viszonyítva. Alá voltak vetve a pogány hatalomnak, nem rendelkeztek függetlenséggel és kínozta őket a szegénység. Nem csoda, ha növekvő türelmetlenséggel keresték Isten irgalmának megnyilatkozását és a teljes szabadulást. Egyidejűleg ezt a szemléletet kiterjesztették az egész emberiségre, amely szintén alá volt vetve a bűnnek, a büntetésnek és várta Isten haragjának elmúlását. Ebben a szellemi légkörben mélyül el a hit abban az irányban, hogy az egyéni sors kérdéseire, a szenvedésre, a betegségre és a halálra is feleletet várjon. A zsidók ezt is annak a végső szabadulásnak a fényében várták, amely benne volt Isten ígéreteiben (Zsolt 88; 102). Jób könyvében a tanítás kerete az, hogy Isten Jóbot jámborsága miatt különféle javakkal megáldja, de utána rázúdulnak a csapások és egymásután elveszti vagyonát, gyermekeit és egészségét. A történeti hátteret két égi jelenet magyarázza meg, amelyek bepillantást engednek Isten történeti tervébe. Isten Jóbot ugyan igaznak tartja, mégis megengedi a sátánnak, hogy próbára tegye jámborságát. A sátán szemszögéből nézve Jób nem érdektelenül jár az igazság útján, hiszen Isten javakkal halmozta el, tehát van oka a hálára. Ezzel a felfogással a sátán először Istent támadja, és az igaz ember megítélését hamisnak mondja. Tévesnek állítja be a Teremtő és a teremtmény viszonyát is. Isten azonban azzal, hogy rááll a sátán indítványára, kimutatja, hogy Jóbtól igazi vallásosságot vár el. Jób elindítja azt a vitát, amelyet aztán barátaival Isten igazságosságának kinyilatkoztatásáról folytat, s közben megátkozza születése napját is, hiszen a sors csapásai miatt nem látja életének értelmét. Isten ugyan életre teremti az embert, de alig kezdi meg az életet, Isten azt elfojtja benne a szenvedések sorozatával, függetlenül erkölcsi maga-
